BFC „A cél egyértelműen az, hogy megtartsuk a veretlenségi sorozatunkat, és megszakítsuk a nyeretlenségit!”

A Merkantil Bank NB II 5.fordulójában a Vasas ellen Varjas Zoltán a vendégek kapusát, Jova Leventét megelőzve 1:2-es állásnál a 89.percben döntetlenre mentette a találkozót, amikor Szakály Dénes szabadrúgását a hálóba csúsztatta. Zoli tavaly kölcsönben szerepelt klubunknál Mezőkövesdről, az idei szezonban viszont már végleg a BFC Siófokhoz igazolt. Vele beszélgettünk röviden.

Hogy érzed magad Siófokon?

„Nagyon jól érzem magam! Már az első félévben is így volt, annak ellenére is, hogy peches félszezonom volt. Sajnos egy sérülést követően elég sok edzést és meccset kellett kihagynom. A pályán és a pályán kívül is jól érzem magam, jó az öltözői hangulat, rendkívül jó közegbe kerültem. Most már hivatalosan is és végleg idekerültem a klubhoz. Örömmel állok a munka elébe, úgyhogy maximálisan azon leszek, hogy a legjobbat kihozzam magamból és a csapat segítségére legyek!”

A Vasas ellen nagyon fontos gólt szereztél! Minek örültél jobban: annak, hogy a fejesed pontot ért, vagy annak, hogy a viszontagságos időszak után a bajnokságban is betaláltál az ellenfél hálójába?

„90%-ban természetesen annak örültem, hogy pontot ért a fejesem, mert azért a védelemből vagy a hátsó középpályás sorból nem sikerült még sok gólt szereznem. Jó volt itthon ennyi néző előtt együtt örülni a csapattal és a szurkolókkal! Egy kicsit azért sírt az egyik szemem, mert Kuttor Attila korábban Mezőkövesden nagyon sokat segített nekem, hogy profi játékos lehessek. Szerintem egy nagyon jó, színvonalas mérkőzést sikerült idevarázsolnunk a siófoki stadionba, és nagyon örültem, hogy pontot szereztünk a bajnoki címre és feljutásra hajtó Vasas ellen!”

Vasárnap 19:00-kor a Budafok lesz az ellenfelünk, ismét hazai pályán. Milyen mérkőzésre számítassz?

„A cél egyértelműen az, hogy megtartsuk a veretlenségi sorozatunkat, és megszakítsuk a nyeretlenségit! 5 döntetlen után most már nyernünk kell! Az eddigi találkozókon is benne volt az első győzelem, akár Ajkán, akár a Csákvár ellen, de a többin is voltak olyan periódusok, amikor úgy éreztük, hogy talán a 3 pontot is megszerezhetjük. Mindenképpen nyerni szeretnénk, és jó hangulatban elmenni a válogatott szünet miatt pihenőre.”

Számszerű eredményt mersz tippelni?   

„Sajnos nem vagyok jó a tippelésben, de nyilván szeretném, ha egy-két góllal jobbnak bizonyulnánk a Budafoknál. A csatárainknak azt kívánom, hogy gólt szerezzenek, mert nagyobb önbizalmat és lendületet adhatna nekik és talán a csapatnak is a következő mérkőzésekre. A tippem 2:0!”

2021.08.27. 11:05

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu