BFC A Videotontól érkezik az új szakmai stáb

A mai naptól klubunk új vezetőedzője Disztl László, segítői Disztl Péter és ifj. Horváth Gábor lesznek.

 

A Videoton FC és a BFC Siófok megállapodásának értelmében péntektől az eddig a Videoton II-t irányító Disztl László lesz csapatunk vezetőedzője. Disztl László játékosként 1984 és 1993 között 28 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1986-os világbajnokságon szereplő csapatnak, emellett kétszeres magyar bajnok, kétszeres belga bajnok, belga-kupagyőztes, négyszeres belga szuperkupa-győztes és UEFA Kupa-döntős. 1995 óta edzőként tevékenykedik, edzői diplomáját Belgiumban szerezte. Munkáját testvére - a szintén sokszoros válogatott, elismert kapusedző - Péter, valamint – a játékosként Hollandiát is megjárt korábbi válogatott labdarúgó - ifj. Horváth Gábor segíti majd.

 

Klubunk és a Videoton közötti jó szakmai viszony nem újkeletű, hiszen tavaly tavasszal négy fiatal fehérvári játékos is a csapatunkat erősítette.

 

Korábbi vezetőedzőnknek, Goran Kopunovicnak köszönjük munkáját, és sok sikert kívánunk neki a továbbiakban.

 

Fotó: vidi.hu

2017.02.10. 13:55

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu