BFC Bozsik József a csapat új pályaedzője!

Szakmai stábunkban változás történt a téli felkészülés során: Szabó Zsolt pályaedző távozik a BFC Siófoktól, köszönjük eddigi munkáját, sok sikert kívánunk szakmai pályafutásában és magánéletében is.

Szabó Zsolt munkáját Bozsik József veszi át, aki utolsó alkalommal a Nyíregyháza Spartacus FC-nél dolgozott vezetőedzőként.

Az 1987-ben született szakember édesapja Bozsik Péter, a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, nagyapja pedig Bozsik József, az Aranycsapat legendás tagja.

Profi labdarúgó karrierjét az akkor még első osztályú Zalaegerszegben kezdte. Később több NBII-es csapatban is megfordult, többek között az akkor ismét az első osztályba jutó PMFC-ben, utolsó magyarországi állomáshelye az FC Tatabánya csapata volt.

Edzői karrierje 21 évesen kezdődött, amikor elvégezte az UEFA B licencet, ekkor Tatabányán az utánpótlásban kezdett el dolgozni, ahol közben tovább folytatva tanulmányait megszerezte a A licences edzői diplomát is. Innen Zalaegerszegre a helyi akadémiára vezetett az útja, amivel párhuzamosan Ausztriában játékosedzőként tevékenykedett. A 2016/2017-es szezonban Csató Sándor segítője volt a ZTE felnőtt csapatánál, majd onnan került Nyíregyházára ahol ugyanebben a szerepkörben számítottak rá, illetve az utánpótlás akadémia Talent csoportjának vezetését is rá bízták.

„Azzal a céllal érkeztem, hogy segítsem a csapatot az NB II-es tagság megőrzésesében, ennek a félévnek ez a célja, csak erre koncentrálunk, akkor leszek elégedett, ha ezt úgy sikerül elérnünk, hogy közben stabil középcsapattá érik a társaság.” – nyilatkozta honlapunknak Bozsik József.

Még kevés idő telt el, de felmerül a kérdés, hogy mik az első benyomások a csapatról?

„Örök igazság, hogy minden keretet lehet tovább erősíteni, így ez ránk is igaz, a sikeres félév érdekében ez elengedhetetlen. Meglátásom szerint a csapat rendelkezik egy jó vázzal, de létszámban kevesen vagyunk, így mindenképpen szeretnénk bővíteni a keretet és emellett megteszünk mindent, hogy ez minőséget is hordozzon magában. Nagyon szoros az NB II, a 10-dik és 17-dik között csupán 6 pont a különbség, összességében a labdarúgás kezd nagyon kiegyenlítetté válni, ami tanulható azt szinte már minden csapat tudja. A különbséget a játékosok minősége, a csapat mentális ereje - akarat, fegyelem, az egymásért való küzdeni tudás - és a megfelelő közeg adja, ha ez az elegy jól összeáll, akkor a siker is megérkezik”

Milyen feladataid lesznek?

„Pályaedzőnek érkeztem, de van már mögöttem felnőtt NB II-es szinten is vezetőedzői tapasztalat. Az utánpótlás éveim során végig vezetőedzőként dolgoztam, Ausztriában szintén. Pályaedzőként úgy tudok hatékonyan és jól dolgozni, ha egy olyan edző mellett vagyok, akivel ugyanazokat az elveket valljuk, gondolok itt pl. a munkamorálra, fontos a szervezettség, a fegyelem, hogy tervezzünk, mert csak így lehet megfelelően felkészíteni egy profi csapatot. Minden játékos annyira veszi komolyan az edzőt amennyire az edző a felkészítésüket, ezekben maximálisan egyetértünk. Az motivált, hogy tudtam így fogunk dolgozni és megkapom azt a teret segítőként, ami biztosítja a fejlődésemet. Ebben a felállásban, nyilván jól érzem magam. Istvánnak a sportigazgatói szerepkört is el kell látnia, így több feladatom lesz, mint egy klasszikus pályaedzőnek, de Zalaegerszegen már dolgoztunk hasonló képen így mindketten tudjuk, mire számíthatunk a másiktól. Előfordulhat, hogy egyénileg kell majd edzést vezényelnem, vagy edzésgyakorlatokat, így természetesen motiválóbb nekem is ez a feladatkör. Nagyon jól érzem magam Siófokon, már csak azért is, mert gyerekkoromban sok nyarat itt töltöttem! Én azt szoktam mondani, hogy mindenhol kék az ég és zöld a fű, futballt bárhol lehet csinálni. Johan Cruyff könyvében szerepel, hogy azt kell előteremteni, ami a pályának kell, onnan kell visszafelé gondolkodni! Tehát ami a futballhoz és a futballistáknak kell: az edzésekhez szükséges eszközrendszer, hogy jó minőségű pályán tudjon készülni a csapat, normális felszerelés legyen, tényleg ezek a dolgok kellenek, amiktől a játékos jobban érzi magát, illetve amik a szakmai munkát is segítik! Most erre minden adott jelenleg a mai magyar labdarúgásban! Ha Siófokon is ilyen elvek alapján tudunk dolgozni, jobb tavasz elé nézhetünk!”

Sok sikert és győzelmet kívánunk Cucunak a BFC Siófoknál!

 

2019.01.14. 15:41

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu