BFC Ceglédi gól a 93.perc után - fájó 2 pontot hagytunk ott

Csapatunk Albertirsán lépett pályára a Cegléd ellen a Merkantil Bank NB II 27.fordulójában.

Ahogy az várható volt előzetesen, mozgalmas találkozó lett.

Az 1.percben Elek passzával Kovács Dávid ment el a baloldalon, jól ívelte be, a rövidre érkezett Kozma, de az utolsó pillanatban kifejelték a védők a labdát.

Egy perccel később Czvitkovics végezhetett el szabadrúgást a baloldalról, jól tekerte rá, ha valaki hozzáér, még nagyobb lett volna a lehetőség, de Mursits fogta a játékszert.

A 6.percben Lázár passzával Elek indult el a ceglédi kapura, de laposan mellélőtt.

A 13.percben volt az első lövési kísérlete a hazaiaknak: Lengyel jobbról elindult befelé, majd a cselei után ballal próbálta bevenni a kapunkat, de a lövés jócskán elkerülte azt.

A 18.percben Asztalos lépett ki a védők között a baloldalon, beívelését azonban Tajti higgadtan lehúzta a ceglédi támadók elöl. 

A 26.percben Albert szöglete szállt jól középre, de Farkas András mellécsúsztatta a hosszún.

2 perccel később Kozma ment el lendületesen a baloldalon, beadására Elek érkezett, de a feje elöl Mursits le tudta húzni a labdát.  

A 31.percben Kozma kapott egy jó labdát a hazai 16-os előterében, még talán vihette volna, de lövésre szánta el magát, ami azonban mellément.

A 42.percben egy jobb oldali szögletet követően Nánási emelkedett a legmagasabbra, de fejese jócskán fölészállt.

A 44.percben megszereztük a vezetést: a ceglédi védők egy jobb oldali bedobásunkat követően kicsit elaludtak, ezt kihasználva Nagy Dániel passzolt remek labdát Kozma elé, aki az alapvonalról beívelt, a behúzódó Kovács Dávid pedig a hálóba fejelt (0:1).

A második félidő első momentuma a miénk volt: Czvitkovics okosan rácsavart szabadrúgását Mursits tolta szögletre.

Az 52.percben úgy tűnt, hogy Kozma ziccerben léphet ki egy labdával, azonban kicsit hosszú lett az indítás, Mursits kimozdult a kapujából, és összeszedte a játékszert. Mivel Kozma odaszúrt a kapusnak sárga lapot kapott, érdekes módon a ceglédiek egyik játékosa, aki ezt követően a hálóőrt védve dulakodni kezdett, és diszkréten lestukkolta Kozmát, sárga lap nélkül folytathatta a játékot.

Egy perccel később az előrehúzódó Farkas ment el Kovács Dávid passzával, de beadására jól mozdult Mursits és lehúzta az érkezők elöl.

Az 55.percben egy baloldali kontrát vezetett a Cegléd, majd a lekészített labdát Takács lőtte jócskán fölé.

Az 58.percben előttünk is adódott nagy lehetőség: egy szép támadás végén Kozma ívelt jobbról középre, Kovács Dávid védővel a nyakán azonban fölépörgette a labdát.

A 65.percben Peres indult el a kapunk felé, a szólója végén lövésre szánta el magát, a labda mellément.

A 73.percben jött a kellemetlen fordulópont a mérkőzésen: Farkas szabálytalanságát követően megkapta a második sárga lapját, majd a pirosat is Szilágyi játékvezetőtől. Az elsőt műesésért kapta még az első félidőben, ami erősen vitatható: Farkas az alapvonalnál egy cselt követően elcsúszott, de állt volna is fel, hogy továbbvezesse a labdát.

A kiállítást követően átvette az irányítást a Cegléd, és a 82.percben Tajti nagy bravúrjára volt szükség, hogy ne egalizáljanak a hazaiak: Szabó Viktor a levegőben tolta kapura a labdát, de Tajti fölé tudta tornázni azt.

A játékvezető 3 percet hosszabbított, és bár Csonka Bence tartalék játékvezető rászólt a fülére, hogy lejárt a ráadás, Szilágyi Sándor még hagyta a játék folytatását. A hosszabbítás hosszabbításában egy felívelt labdát továbbcsúsztattak a 16-osunkon belül, Szabó Viktor érkezett és a hálónkba lőtt (1:1).

A Zalaegerszeg és a Szeged 2011 elleni mérkőzés után ez volt a 3. találkozó, aminek a végjátéka rémálomba illő lett - a középkezdés után természetesen lefújták a mérkőzést.

Ceglédi VSE – BFC Siófok 1:1 (0:1)

Vezette: Szilágyi Sándor (Garai Péter, Bornemissza Norbert)

Ceglédi VSE: Mursits, Nánási, Nagy S. (Karacs 76’), Preklet, Farkas A., Takács, Lengyel, Peres, Albert, Asztalos (Szabó V. 63’), Tóth L. (Kovács L. 83’). Vezetőedző: Miskei Attila

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Czingráber, Gál, Farkas, Nagy D., Czvitkovics, Lázár, Kovács D. (Szalai 88’), Elek (Berde 74’), Kozma (Petneházi 79’). Vezetőedző: Disztl László

Gólszerző: Szabó V. (93’), ill. Kovács D. (43’)

Sárga lap: Nagy S. (67’), ill. Kozma (52’), Kovács D. (79’), Nagy D. (81’), Elek (93’)

Kiállítva: Farkas (73’)

2017.04.03. 11:01

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu