BFC Fiatal tehetséggel bővült a keretünk!

Opavszky Balázs személyében új játékost köszönthetünk klubunknál. Az U18-as válogatott kerettag az előző szezonban igazolt Siófokra az MTK-tól, de kölcsönben a Vasas Kubala Akadémiánál szerepelt.

A nyári felkészülést felnőtt keretünkkel kezdte meg, és pályára lépett az edzőmérkőzéseken is. Nemrég próbajátékon vett részt az angliai Brightonban, annak a csapatnak az utánpótlásánál, amely nagy sikert ért el a közelmúltban: kiharcolták a feljutást a Premier League-be.

„Nagyon jól érzem magam Siófokon, befogadtak a többiek. Nagyon jó a hangulat az edzéseken és az öltözőben is, úgyhogy örülök, hogy itt lehetek. Nagyon nagy a különbség az utánpótlás és a felnőtt labdarúgás között. Itt sokkal gyorsabb a játék, sokkal gyorsabb gondolkodásmódot igényel, és természetesen erősebb a fizikai megterhelés is. Maximálisan azon vagyok, hogy tartsam a tempót!” – mondta Balázs honlapunknak.

Sűrű a program, hiszen csapatunk munkája mellett a napokban jött a meghívód a korosztályos válogatott összetartására is.

„Igen, az U18-as keret tagja vagyok. Tavaly voltunk az Európa Bajnokságon, ami nagy sikernek számít. Kialakult egy remek társaság, nagyon erős közösséget alkotunk, nagyon jó a légkör, amit a pályán is kamatoztatni tudunk. A mostani összetartás augusztus 20-án kezdődik és 27-én lesz vége. Csehországban veszünk részt a Jezek tornán.”

Milyen tapasztalatokkal jöttél haza az angliai próbajátékról?

„A Brighton U18-as csapatánál voltam kint, de vegyesen voltunk az U23-asokkal. Játszottam két edzőmérkőzésen. Az egyik ellenfelünk a korosztályunknak megfelelő Portsmouth volt, illetve a másik a Wick FC felnőtt csapata. Mindkét találkozón magabiztosan nyertünk. Körülbelül 20 pályájuk van, 15 fű, köztük fedett füves is, 5 műfű, nagyon nagy konditerem, saját étterem, ahol helyben készítik a csapatoknak az ételeket. A létesítmény kiváló volt, amennyire tudom viszonylag új építésű, ahogy a stadionjuk is, tehát a körülmények tökéletesek. A csapat is jó volt, nem az angol sztereotípia szerint ment a játék, mint általánosságban gondolják, hogy rúgdossuk előre a labdát, aztán majd lesz valami, hanem sok passzal építettük fel a támadásokat. Mindenféleképpen jó tapasztalatszerzés volt a kint töltött idő.”

Sok sikert kívánunk Balázs a BFC Siófoknál!

2017.08.16. 12:52

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu