BFC Gólgazdag mérkőzésen szerencsétlen végjátékkal vesztettünk a horvátok ellen

Csapatunk Hévízen a horvát bajnokság 5.helyén álló együttesét, az NK Slaven Belupot fogadta nemzetközi felkészülési mérkőzésen. 

A sérültek mellett betegség miatt Filipánics Bálint nem tudott a szakmai stáb rendelkezésére állni.

Az előzetesen is várható volt, hogy jó iramú mérkőzés lesz, de a vendégek már az 1.percben ránk ijesztettek: egy jobb oldali gyors kontra végén a bepasszolt labdát a rövidre érkező Bogojevic lőtte el, de Tajti védeni tudott.

A 10.percben a kezdeti horvát rohamok után megszereztük a vezetést: Nagy Dániel tálalt jó labdát Berki elé, továbbtolta Elekhez, úgy tűnt a vendég védők felszabadítanak, de Elek harcos volt, megküzdött a játékszerért, amit bepasszolt, Berki pedig a hálóba lőtt (1:0).

A 13.percben Nagy Dániel nagy bedobását Elek csúsztatta meg, veszélyesen ment el a labda a kapu előtt, de lemaradtunk róla.

Egy perccel később a másik oldalon egyenlíthetett volna a Slaven Belupo: egy jobb oldali beadás jól szállt a hosszúra, Jajalo lőtt kapásból, de a talajra pattant labda fölésuhant.

A 21.percben Tamaskó ügyesen passzolta be az üres területbe a labdát Nagy Dánielnek, aki középre ívelt, Gréczi lőtt kapásból, de blokkolták a próbálkozását.

A 34.percben egyenlített a kaproncai alakulat: a 16-os baloldalán Baric mutatott be jó cseleket, középre gurított, Radic pedig higgadtan lőtt a hálónkba (1:1).

A 41.percben hajszálon múlott, hogy újra vezessünk: Nagy Dániel ment el a jobb oldalon, középre adott, Elek belsőzte kapura a labdát, de ez a kapufát érintve mellément.

Ami nem sikerült nekünk, az sikerült a horvátoknak a 42.percben: egy védők mögé bepasszolt labdával Radic lépett ki, majd Tajti mellett kilőtte a hosszú sarkot (1:2).

A szünetben újabb cserék következtek: Tamaskó helyett Lázár, Gréczi helyett Petneházi lépett pályára.

A második játékrész sem indult jól, és döbbenetes 3 perc következett: a 49.percben Czingráber szabálytalanságát követően szabadrúgást végezhettek el a horvátok szemben a kapuval. A csapatkapitány Bistrovic állt oda, ellőtte a sorfal mellett, a Tajti előtt még lepattanó labda pedig a hálóban landolt (1:3).

Szerencsére gyorsan sikerült válaszolni: az 51.percben Nagy Dániel tört be a vendég 16-os jobb oldalán, megpróbálta megjátszani az érkező Eleket, de kézzel blokkolt az egyik horvát védő, amiért Szilasi Szabolcs játékvezető büntetőt ítélt. Petneházi állt oda és higgadtan lőtt a kapuba (2:3).

A középkezdés után rögtön jött a hidegzuhany és a mesterhármas: ismét Radic lépett ki a védők között, betört a 16-os jobb oldalán, majd lemásolva a második találatát, kilőtte a hosszú sarkot (2:4).

Csapatunk folyamatosan támadt, nem adta fel, és a 68.percben feléledtek a reményeink, hogy még nincs lefutva a találkozó a 2 gólos hátrány ellenére sem: Kovács Dávid kapott labdát a jobb oldalon, fiatal játékosunk jól ívelt középre, Berde pedig előre dőlve a léc alá fejelt (3:4).

A 71.percben cserekapusunk Kis Tamás fogott ziccert: egy rossz bedobást követően a csínybe kapott labdát elvette Radic, majd jobbal lőtt, de Kis bravúrral védeni tudott.

A 74.percben kényszerű csere következett: Petneházi Márk a jobb lábfején szenvedett sérülést, Pendl folytatta a helyén a játékot. Márknak mielőbbi jobbulást kívánunk!

A 84.percben nagy esélyt kaptunk az egyenlítésre, újabb büntetőt rúghatott csapatunk: Nagy Dániel szerzett labdát a jobb oldalon, átpasszolt Elekhez, aki visszahúzta a jobb lábára, de a lövés előtt akasztották, amiért jogos 11-est ítélt Szilasi Szabolcs. Farkas állt oda, de ballábas lövését az elvetődő Markovic kiszedte az alsó sarokból.

A végeredmény így maradt a 3:4. Hiába szereztünk 3 gólt, ezúttal ez is kevésnek bizonyult a horvát csapat ellen.

BFC Siófok – NK Slaven Belupo 3:4 (1:2)

Vezette: Szilasi Szabolcs (Aradi József, Mohos Milán)

BFC Siófok: Tajti (Kis T.), Tamaskó (Lázár), Szalai (Szilágyi), Mogyorósi (Farkas), Czingráber, Nagy D., Gál (Micsinai), Berde, Gréczi (Petneházi majd Pendl), Berki (Kovács D.), Elek. Vezetőedző: Goran Kopunovic

NK Slaven Belupo: Martinovic, Zirdum, Martinaga, Srbljinovic, Melnjak, Jajalo, Baric, Bistrovic, Hajdinjak, Radic, Bogojevic. Cserék: Kurtanjak, Jovicic, Aliti, Arap. Vezetőedző: Zeljko Kopic

Gólszerzők: Berki, Petneházi, Berde, ill. Radic (3), Bistrovic

2017.02.05. 11:42

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu