BFC Hasselbaink gólja döntött

Csapatunk lejátszotta utolsó előtti felkészülési mérkőzését a szlovákiai Somorján, ellenfelünk az izraeli első ligás Hapel Ironi Kiryat Shmona volt.

Az izraeli együttes tavaly 8.helyen végzett hazája bajnokságában a 14 csapatos első osztályban.

A legnagyobb sikerüket a 2011/2012-es szezonban érték el, amikor bajnoki címet szereztek. 2014-ben kupagyőztesek lettek, 2015-ben pedig Szuper Kupa győzelmet jegyezhettek. 

A csapatot külföldi játékosok is erősítik: a brazil Marcus Diniz több évet Olaszországban játszott. Afonso Taira 3 évet játszott a portugál első osztályban az Estoril együttesében, fiatalként a Sportingban nevelkedett. Levi Garcia felhúzhatta több alkalommal Trinidad és Tobago címeres mezét, és itt játszik az egykori holland sztár Jimmy Floyd Hasselbaink unokaöccse, Nigel is, aki Hollandiában és Skóciában is futballozott. A hazai játékosaik közül Yuval Shpungin a legtapasztaltabb talán, a 31 éves védő 27 alkalommal volt válogatott. Centerük Shimon Abuhatzira, aki 2011 és 2013 között 28 gólt szerzett a csapat színeiben.

Varga Attila betegség miatt nem számíthatott Nagy Dánielre és Gál Mátyásra, a csapat 2 alapemberére, pályára lépett azonban Szilágyi Péter, akinek a Cegléd volt az utolsó klubja, és a nagyváradi születésű Claudiu Codoban. 

Kiegyenlített, jó mérkőzést játszottunk az izraeli csapat ellen. Nagy iramot diktált ellenfelünk, agresszívan, keményen játszottak, de rendkívül gyorsan felvettük a tempót. Sok nagy helyzet nem volt, inkább a mezőnyküzdelem volt a jellemző.

Az 1.félidőben Abuhatzira ugrott  ki nagy helyzetben, de lövését Molnár védeni tudta, a kipattanót ballal elgurította kapusunk mellett, de a visszaérő Kiss B. a gólvonal előtt menteni tudott.

Röviddel később Kiss B. ment el a jobb oldalon, bepasszolták neki üres területbe, az alapvonalról jól lőtte be a kapu elé, de szögletre mentettek a védők az érkezők elöl. 

Az első játékrész végén a jobb oldalon vezetett szép támadást az izraeli csapat, majd Hasselbaink gurított középre, Levi Garcia lövése azonban a felsőlécről fölément.

A második félidőt jobban kezdték az izraeliek: egy rövid felszabadítást követően megszerezték a labdát, a középre passzolt játékszert pedig Hasselbaink lőtte a hálónkba (1:0)

A gól után mindkét csapat cserélgette a játékosait: a mi oldalunkon előbb Fehér és Szilágyi helyett Csibra és Balogh B. lépett pályára, majd Kiss B., Horváth A. és Elek jött le, Opavszky, György és Török állt be.

A játék összképe alapján döntetlen lett volna a reális eredmény, igaz izraeli első osztályú elelnfelünk előtt több lehetőség adódott, amiből egyet sikerült gólra váltaniuk. Az mindenképpen kiemelendő és pozitív jel, hogy mindenki nagyot küzdött a pályán, és nem érződött osztálykülönbség.

Hapoel Ironi Kiryat Shmona - BFC Siófok 1:0 (0:0) 

Hapoel Ironi Kiryat Shmona: Zuabi, Nachmias, Diniz, Shpungin, Rotstein, Taira, Shamir, Lako, Hasselbaink, Garcia, Abuhatzira. Cserék: Bainish, Abu Abaid, Shaker, Lucas Serafim, Azugi, Braun, Hatuel. Vezetőedző: Haim Silvas

BFC Siófok: Molnár, Kiss B., Fehér, Lorentz, Nemes, Tóth M., Horváth A., Szilágyi, Medgyes, Codoban, Elek. Csereként pályára lépett: Csibra, Balogh B., Opavszky, György, Török. Vezetőedző: Varga Attila

Gólszerző: Hasselbaink 

2018.07.18. 10:36

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu