BFC ONLINE KÖZVETÍTÉS - BFC SIÓFOK-BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE

Kedves Szurkolóink!

17:00-kor kezdetét veszi a Merkantil Bank NB II 28.fordulója, ellenfelünk a Békéscsaba 1912 Előre lesz a Révész Géza utcai stadionban. Az online közvetítés az oldal folyamatos frissítése mellett érhető el. Tartsanak velünk! 

Megvannak a kezdőcsapatok: 

BFC Siófok: Balajcza, Fehér, Nagy D., Bévárdi, Elek, Hidvégi, Petneházi, Farkas, Kiss B., Lorentz, Gál. Vezetőedző: Varga Attila

Békécsaba 1912 Előre: Rybansky, Dlusztus, Szélpál, Mészáros, Hursán, Nagy I., Tóth D., Lustyik, Gránicz, Urbin, Birtalan. Vezetőedző: Boér Gábor

A mérkőzés játékvezetője Szilágyi Sándor, segítői Iványi István és Kis Zoltán. A tartalék játékvezető Nazsa Tamás.

Varga Attila vezetőedzőnk ezúttal nem számíthatott Szilágyi Zoltánra, akit Cegléden kiállítottak, a helyére Kiss Balázst nevezte, aki az előző fordulóban mutatkozott be bajnoki mérkőzésen csapatunkban csereként, ezúttal pedig a kezdőben kapott bizonyítási lehetőséget.

A vendégeknél 2 volt siófoki játékos szerepel a találkozón: Ladislav Rybansky és Nagy István.

A kezdeti tapogatózás után a mezőnyküzdelem a jellemző, a kapuk nem forogtak veszélyben.

A 21.percben adódott az első komolyabb lehetőség: Petneházi jobb oldali szabadrúgásába Gál csúsztatott bele a röviden, de Rybansky kezében akadt el a labda.

A 33.percben Fehér felívelt szabadrúgását Elek fejelte le Petneházi elé, aki futtából ballal lőtt, de a játékszer mellésuhant.

A 39.percben Farkas kapott sárga lapot csapatunkból.

A 43.percben Birtalan bal lábas lapos lövését védte Balajcza.

A 45.percben megszerezte a vezetést a Békécsaba: egy szabadrúgást követően nem sikerült felszabadítanunk, a vendégek részéről gyertyában felrúgott labdát lecsúsztatták Urbinnak, aki Lorentz szorításában is bele tudott nyúlni, és Balajcza felett a hálóba lőtt (0:1).

A szünetben cserélt Varga Attila: Nagy D. helyett Vólent állt be.

Jól kezdődött a második játékrész! A 46.percben Petneházi jól tekert be egy szabadrúgást, a tétovázó védők között Lorentz továbbtolta Gál elé a labdát, aki belebökött egyet, Rybansky csak belekapni tudott és a lehulló labda már a gólvonalon túlra esett, de Elek biztos, ami biztos beljebb segítette (1:1).

Az 55.percben ismét előnyhöz jutottak a viharsarki lila-fehérek: Gránicz kapott labdát a baloldalon, elindult befelé, a lövése megpattant egy siófoki védő fején, így a sarokba tartó labdára már nem tudott odaérni Balajcza (1:2).

Az 59.percben nem sok hiányzott, hogy növelje előnyét a Békéscsaba: Nagy I. ívelt fel egy szabadrúgást, mindenki arra számított, hogy kimegy az alapvonalon a játékszer, Gránicz megmentette, Urbin beemelte középre, Birtalan fejese azonban a felsőlécen csattant, végül Hidvégi vágta ki a labdát.

A 61.percben Elek kapott sárga lapot csapatunkból.

A 62.percben érthetetlen esemény történt: Szilágyi játékvezető elküldte a kispadtól Varga Attila vezetőedzőnket reklamálásért, holott semmi olyan nem hangzott el, ami sértő lett volna (zárójelben megjegyzendő, a másik kispadon „engedélyezett” volt a káromkodó kiabálás is)

A 67.percben Petneházi szabadrúgását védte Rybansky.

A 68.percben cserélt csapatunk: Nemes lépett pályára Farkas helyett.

A 69.percben óriási egyenlítési lehetőséghez jutottunk: Hidvégi nagy bedobásába rosszul csúsztattak bele a vendég védők, Vólent csapott volna le rá, de lerántották, amiért Szilágyi játékvezető büntetőt ítélt. Petneházi állt oda, de mellélőtte.

A 70.percben Petneházi kapott sárga lapot.

A 74.percben cserélt Boér Gábor: Urbin helyett Király állt be.

A 75.percben újabb büntetőt kellett volna fújni, miután Kiss B. beadásánál Mészáros egyértelműen fellökte Lorentzet, a síp azonban csendben maradt.

A 76.percben kihasználtuk az utolsó cserénket is: Hidvégi helyett Balázs folytatja a játékot.

A 78.percben Vólent indult el a jobb oldalon, jól tolta be a labdát a felfutó Kiss B. elé, aki keresztbe lőtt a kapu előtt, de az érkező Elek centikkel lemaradt a bepasszról.

A 80.percben Bévárdi ment el a jobb oldalon, beívelése jól jött középre, a labda Elek és Petneházi érintésével Balázs elé került, lövésébe azonban beleértek, így siófoki szöglettel folytatódott a mérkőzés. Hatalmas helyzet volt!

A 84.percben cserélt a Békéscsaba: Mészáros helyett Kiss L. állt be.

A 86.percben újabb vendég csere következett: ezúttal Babinyecz váltotta Grániczot.

A 87.percben Gál lőtt be laposan balról egy labdát, Vólent vette át, bal lábas lövését azonban Rybansky szögletre tolta.

A 88.percben Nemes kapott sárga lapot csapatunkból. 

A 90.percben Király kapott sárga lapot békéscsabai részről.

A 91.percben újabb sárga lap villant: ezúttal Lorentzet figyelmeztette a játékvezető.

A folytatásban már nem történt változás, így a Békéscsaba megnyerte a találkozót. A kimaradt büntetőért magunkat okolhatjuk, de a játékvezetés ma nagyon nem állt a helyzet magaslatán. Következő ellenfelünk a Vác lesz április 8-án, vasárnap 16:30-kor a III.kerületi TVE sporttelepén.

2018.04.01. 16:47

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu