BFC Pont nélkül maradtunk a Kozármisleny ellen

Csapatunk vasárnap a Kozármisleny ellen lépett pályára a PMFC Stadionban.

Nagy Dániel megsérült a szerdai edzésen, így rá nem számíthatott a Disztl László vezette szakmai stáb.

A szakadó esőben komolyabb helyzet nélkül telt el az első negyed óra. Czvitkovics két alkalommal is jól ívelt középre, de a jobb oldali akció, majd a baloldali szabadrúgást követően is tisztáztak a hazai védők.

A Kozármisleny a 25.percben veszélyeztetett először: egy jobb oldalról középre szálló labdát húzott le Tajti Tóth feje elöl.

A 27.percben Racskó darálta le hátulról Eleket, a szabadrúgáshoz Czvitkovics állt oda, de az ígéretes szögből elvégzett lövése elakadt a sorfalban.

A 29.percben egy kozármislenyi szögletbe Tajti nyúlt bele, a labda Kirchner elé került, lövése azonban nem sokkal mellésuhant.

A 32.percben Tóth került helyzetbe, jobb lábas lövésébe Tajti bokszolt bele, és a labda végül fölément.

A 41.percben Czvitkovics kényszerítőzött Elekkel, Czvitkovics laposan ellőtte a játékszert, ami egy hazai védő lábán felpörgött, de a lehulló labdát Horváth könnyedén lehúzta.

A 43.percben Czvitkovics beadását Petneházi tolta kapura a levegőben, de a léc alá tartó labdát Horváth ezúttal is védeni tudta.

A második játékrészt is agresszívan kezdte a Kozármisleny.

A 49.percben Milutinovic emelt be egy labdát a jobb oldalról Kirchnerhez, aki az átvétel után ráfordult és lövése nem sokkal suhant el a kapufa mellett.

Az 56.percben Farkast látta szabálytalannak a játékvezető, amiért egy szöglettel felérő szabadrúgással jöhetett a hazai csapat. Varga tekerte rá ballal a kapura, nem ért hozzá senki, és a kapufáról a hálónkba pattant a labda (1:0).

A gólt követően felélénkült a játékunk, csapatunk megpróbálta átvenni az irányítást.

A 68.percben Kozma és Berki játszott össze a jobb oldalon, a bepasszolt labdán Czvitkovics tolt egyet, de lövése mellément.

A 73.percben újabb jobb oldali kontrát vezettünk, a labda Kozma elé keveredett, de ballal mellélőtt.

A 78.percben Czvitkovics végezhetett el szabadrúgást szemben a kapuval, ami jól suhant Horváth hálója felé, de a hazai kapus elvetődve védett.

A másik oldalon a csereként beálló Wittrédi bal lábas lövését hárította Tajti.

A 83.percben Berki lépett ki jó labdával a leshatáron, de lövése mellément.

A lefújás előtt még Berki ívelt középre egy labdát a jobb oldalról, de az érkező Czvitkovics nem találta el jól a játékszert, így a hazaiak kirúgással jöhettek.

A remélt pontszerzés ezúttal elmaradt, folytatás vasárnap a Nyíregyháza Spartacus FC ellen.

 

HR-RENT Kozármisleny – BFC Siófok 1:0 (0:0)

Vezette: Dolnegó Bálint (Vígh–Tarsonyi Gergő, Kovács II Gábor)

HR-RENT Kozármisleny: Horváth D., Milutinovic, Gubacsi, Racskó, Varga M., Nagy E. (Pajor 84’), Szekszárdi, Városi, Kirchner (Wittrédi 77’), Kemény, Tóth M. Vezetőedző: Szanyó Károly

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Mogyorósi, Czingráber, Farkas, Gréczi (Kozma 62’), Gál, Lázár, Petneházi (Berki 67’), Czvitkovics, Elek. Vezetőedző: Disztl László

Gólszerző: Varga M. (57’)

Sárga lap: Nagy E. (43’), Kirchner (76’), Horváth D. (88’), ill. Elek (58’), Czingráber (68’) 

2017.03.06. 11:27

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu