BFC Remek második félidei teljesítménnyel győzelem a Kozármisleny ellen!

Csapatunk vasárnap este hazai pályán lépett pályára, vendégünk az újonc kupaspecialista HR-RENT Kozármisleny volt.

A 6.percben villámrajtot vehettünk volna: Gréczi szabadrúgására bizonytalanul mozdult ki Helesfay, és kétszer is a gólvonalról mentettek a vendég védők - a második volt talán a nagyobb lehetőség, amikor Gál lapos lövését blokkolták.

A 9.percben egy kisszöglet után Beke fűzte át Gált, majd jobbal kapura tekert, de a labda fölément. 

A 19.percben ismét Beke veszélyeztetett: egy baloldali beadásra jó ütemben érkezett középen, de kapásból fölélőtt. 

A szituáció után röviddel egy felívelt labdával Beke léphetett ki a 16-os jobb oldalán, lövése ezúttal a kapufár érintve ment mellé. 

A 24.percben végül megszerezte a vezetést a Kozármisleny: Beke lépett ki ezúttal is, és Farkas labdaszerzési kísérletét lökésnek minősítette Kovács J. Zoltán játékvezető, amiért büntetőt ítélt. Beke állt oda, és bár Tajti jó irányba mozdult el, a labda a hálóban kötött ki (0:1). 

A 41.percben Nagy Dániel jobb oldali beadását Berde fejelte fölé. 

A 43.percben a csapatunkban debütáló Berki Péter fejelte mellé Gréczi szögletét. 

A szünetben Goran Kopunovic rendezte a sorokat, egy egészen más csapat jött ki a pályára!

Mindenki tudta, hogy egy gyors gól lökést adhat, és a 49.percben már sikerült is az egyenlítés: Farkas szépen ment el a baloldalon, középre passzolt, majd Elek a hálóba bombázott (1:1). 

Az 55.percben megszereztük a vezetést: egy szabálytalanságot követően szemben a kapuval végezhettünk el szabadrúgást, amihez többen is odaálltak, végül Farkas futott neki, és a sorfal felett a hálóba lőtt (2:1). 

A 63.percben újabb szabadrúgás következett: ekkor Gréczi vállalta el, de Helesfay az alsó sarokra lecsapódó labdát kitolta oldalra, amiből így bedobás lett. 

A 67.percben növelni tudtuk előnyünket: Gréczi baloldali beadására remek ütemben érkezett Berki, és a kapust megelőzve a hálóba pöckölte a labdát (3:1). 

Még mindig nem volt vége ezzel a siófoki szurkolók örömének! A 88.percben Berki Péter duplázni tudott: Kozma lépett ki egy jó labdával a jobb oldalon, nagy tempóban otthagyta védőjét, majd középre adott és az ezúttal is jól érkező Berki a hálóba fejelt (4:1). 

BFC Siófok - HR-RENT Kozármisleny 4:1 (0:1)

Vezette: Kovács J. Zoltán (Lémon Oszkár, Mohos Milán)

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Czingráber, Szalai, Farkas, Nagy D., Gál, Berde, Gréczi, Petneházi (Berki 37'), Elek (Kozma 76'). Vezetőedző: Goran Kopunovic

HR-RENT Kozármisleny: Helesfay, Kiss M., Gubacsi, Lantos, Kocsis, Nagy E. (Csábi 86'), Szekszárdi, Sinanovic (Pajor 58'), Kirchner, Beke, Tóth M. (Nagy M. 46'). Vezetőedző: Kovács Zoltán

Gólszerzők: Berki 2 (67', 88'), Elek (49'), Farkas (55'), ill. Beke (24')

Sárga lap: Farkas (23'), Gál (56'), Nagy D. (71'), Gréczi (73'), Elek (73'), ill. Tóth M. (28'), Gubacsi (61')

2016.10.14. 13:24

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu