BFC Remili góljával vezettünk, de magabiztosan nyert az Osnabrück

Csapatunk az EastWest Utazás-Sport szervezésében remek körülmények között lépett pályára helyi idő szerint 12:00-kor a Bundesliga 2 6.helyén szereplő VFL Osnabrück ellen a törökországi Belekben.

Új játékosunk, Remili Mohamed első alkalommal játszott a BFC Siófok színeiben, és visszatért a mandulaműtéten átesett Hutvágner Gergely is a kapuba.

A mérkőzés nem ígérkezett egyszerűnek, hiszen az Osnabrück mindössze 5 pontra van a Bundesligába feljutást jelentő második helytől, illetve az osztályozótól. Ellenfelünk már javában készül hazája bajnokságára, és lényegesen kipihentebben várták a találkozót, hiszen csapatunk pénteki napja az utazással telt. A 2 órás időeltolódás valamelyest szintén zavaró volt, mert a pihenésre is kevés idő jutott.

Gál István legénységén ettől független érződött, hogy nem akarunk alárendelt szerepet játszani a mérkőzésen.

A 4.percben veszélyes támadást vezetett a jobb oldalon az Osnabrück: Amenyido beadásába középen belecsúsztattak, majd az érkező csapatkapitány, Heider, a léc alá vágta a labdát, de már lesen volt, a találatot így érvénytelenítette a török játékvezető.

A 8.percben Kiss B. ment el a baloldalon, jól adta be, de Elek elöl az utolsó pillanatban szögletre csúsztatták a játékszert. A sarokrúgást követően Tajthy remek ütemben passzolta be üres területre a labdát Lorentznek a 16-os jobb oldalon, középre passzolt, Elek érkezett jó ütemben a rövide, de már csak mellé tudta tolni a játékszert a kivetődő Beckemeyer mellett.

A 14.percben Amenyido ment el a jobb oldalon, beadása lecsúszott, és a felsőléc tetején pattant meg.

A 25.percben megszereztük a vezetést! Egy szögletet követően Csilus küzdött meg a labdáért, ami aztán Remili elé került, támadónk a 16-os baloldalán üres tolta be maga elé, majd kilőtte a hosszú alsó sarkot (0:1)!

A 27.percben egy gyorsan elvégzett Alvarez szabadrúgást Heider csúsztatott mellé.

A 28.percben Konrad ívelt be ívelt be jobbról, de Alvarez melléfejelt.

Röviddel később egy szabálytalanságot követően szabadrúgáshoz jutottunk: Remili állt oda, de lövése fölément.

A 39.percben Susac felívelt szabadrúgását Alvarez visszastukkolta középre, ahol Trapp érkezett, lövésébe Hutvágner ugyan hozzá tudott érni, de kapusunkról a hálóba pattant a játékszer (1:1).

A félidő végén nagy lehetőséghez jutottak a németek: mintegy 17 méterről végezhettek el szabadrúgást, Trapp lőtte le ballal laposan a sorfal mellett, de Hutvágner elvetődve védeni tudott.

A szünetben cserélt Gál István vezetőedzőnk: Csilust Kővári váltotta.

Az első lehetőség előttünk adódott: Beckemeyer kicsit kint állt a kapujából, Elek szemfüles volt, megszerezte a labdát a védőjétől, majd alányesett, de a labda a kapufa mellett hullott le.

Az 57.percben két siófoki csere következett: Magasföldi és Bencze állt be, Elek és Balogh B. jött le.

Röviddel később Alvarez, Trapp, Farrona Pulido volt szép passzjátéknál a labda útja, utóbbi beadását azonban Bora kivágta szögletre.

A 60.percben vezetéshez jutott a német csapat: Heider jobb oldali beívelését Friesenbichler pöckölte el Hutvágner mellett a hálóba (2:1).  

A 68.percben nem sok hiányzott az egyenlítéshez: Kővári beadására remek ütemben mozdult Magasföldi, lövését azonban védeni tudta az Osnabrück hálóőre. A kipattanóra Remili startolt rá, hozzá is tudott érni a labdához, de menteni tudtak a német védők.

Kővári újabb beadása is jól jött a kapu elé, de Lorentz fejese elsuhant a rövid felső sarok mellett.

A 69.percben növelni tudták előnyüket a lilák: a játékvezető büntetőt ítélt, amikor Heider a földre került, Alvarez azt higgadtan értékesítette (3:1).

A 71.percben cserélt Gál István vezetőedzőnk: Bora helyett Jagodics folytatta a játékot.

A 74.percben újabb siófoki csere következett, ezúttal Lapos váltotta Remilit.

A 76.percben az utolsó mezőnycserénk is pályára lépett: György állt be Tajthy helyett.

Röviddel később megszerezte újabb gólját az Osnabrück: Granatowski jobb oldali beadását követően Friesenbichler fejesét még védeni tudta Hutvágner, de a kipattanó Heider elé került, aki a hálónkba lőtt (4:1).

A mérkőzés hajrájában a török játékvezető még egy büntetőt ítélt ellenünk egy Köhlerrel szemben elkövetett szabálytalanság után: Konrad állt oda, és nem hibázott (5:1)

Végeredmény:

VFL Osnabrück – BFC Siófok 5:1 (1:1)

VFL Osnabrück: Beckemeyer, Farrona Pulido (Granatowski), Taffertshofer, Alvarez, Amenyido, Konrad, Susac, Trapp (Gugganig), Heider, Köhler, Friesenbichler. Vezetőedző: Daniel Thioune.

BFC Siófok: Hutvágner, Csilus (Kővári), Lorentz, Bora (Jagodics), Kiss B., Horváth A., Tajthy (György), Réti, Remili (Lapos), Balogh B. (Bencze), Elek (Magasföldi). Vezetőedző: Gál István

Gólszerzők: Trapp, Friesenbichler, Alvarez (11-esből), Heider, Konrad (11-esből), ill. Remili 

2020.01.18. 19:31

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu