BFC Szép győzelem a bajnoki rajt előtti főpróbán!

Csapatunk a Kaposvári Rákóczi ellen lépett pályára ma délután a Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia füves pályáján. A találkozó minden szempontból hasznos volt, hiszen idáig a kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt műfüvön tudtunk csak edzeni és játszani.

A hazaiaknál a kezdőben kapott helyet volt játékosunk Nagy János, míg csereként a szünetben Ivancsics Gellért is beszállt.

A Disztl László-Disztl Péter-Horváth Gábor edzői hármas első alkalommal meccselt a siófoki kispadról.

A korábbi sérültek mellett Petneházi Márk, Szilágyi Zoltán és Berde István is kénytelen volt kihagyni a találkozót.

Mesébe illő volt a kezdés: a 3.percben Berkit tört volna be a 16-os bal sarkánál, de buktatták. A szabadrúgást Gréczi végezte el, és a sorfal felett a hosszú felső sarokba tekert (0:1).

A 11.percben növeltük előnyünket: egy jobb oldali kontránál Tamaskó-Berki-Nagy Dániel volt a labda útja, a szép összjáték után Nagy passzolt középre, a játékszer elakadt a védőkben, de rossz volt a felszabadítás, Lázár gyűjtötte be szemben a kapuval a labdát, majd lövése Gőcze hálójába suhant (0:2).

A 18.percben jegyezhettük az első veszélyes kaposvári próbálkozást: egy szabálytalanságot követően Szakály végezhetett el szabadrúgást jó szögből, Tajti elsőre belepaskolt, majd másodjára lehúzta a labdát.

A 23.percben visszajött a meccsbe a Rákóczi: Szalai tartott rá Mayer lábára, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. A sértett állt oda, és bár nem sokon múlott Tajti bravúrja, értékesítette a büntetőt (1:2).

A 28.percben Gréczi szögletét Elek bólintotta kapura, de Gőcze védett.

A félidő hátralévő részében nagy mezőnyküzdelem alakult ki, jó volt az iram, de komoly veszélyben nem forogtak a kapuk.

A szünetben Tajtit Filipánics váltotta.

A második játékrészt a zöld-fehérek kezdték jobban: a 47.percben egy jobb oldali beadást követően Jovánczai csinált egy „esernyőcselt”, majd a kimozduló Filipánics mellett is elpöckölte a labdát, de az mellégurult.  

Az 56.percben Ivancsics emelt középre a jobb oldalról, Jovánczai fejesét azonban Filipánics védte.

A kontrából jött a harmadik találatunk: a hazai 16-os baloldaláról Berki passzolt középre, Eleket buktatták, de előnyszabályt alkalmazott a játékvezető, és a hosszún érkező Nagy Dániel a hálóba lőtt (1:3).

A 60.percben minden cserénk pályára lépett: Mogyorósi, Tamaskó, Gál, Gréczi és Berki jött le, a helyükön Nagy R., Farkas, Micsinai, Kovács D., Pendl folytatta.

A 66.percben Nagy Dániel ment el lendületesen a jobb oldalon, középre ívelt, Pendl stukkolta oda a labdát Elekhez, aki ollózó mozdulattal húzta kapura a játékszert, de Gőcze hárított.

A 69.percben Nagy Richárd végezhetett el szögletet, jól tekerte rá, és a felső lécet érintve pattant fölé a labda, talán még Gőcze is hozzáért ujjheggyel.

Egy perccel később a Kaposvár is veszélyeztetett: Nagy János passzát Jovánczai lőtte el, de a labda szintén a felső lécet érintve fölément.

A 72.percben a baloldalon fejlődött fel a Rákóczi támadása, a középre adott labdát Kertész vette át, de a kivetődő Filipánics felszedte a játékszert, mielőtt a kaposvári játékos ellőhette volna.

A 78.percben Micsinai volt erőszakos, és remek ütemben ugratta ki a baloldalon Kovács Dávidot, aki bevezette a labdát a 16-oson belülre, elhúzta Gőcze mellett, majd higgadtan a hálóba lőtt (1:4).

A 85.percben újabb gólt szereztünk: Nagy Dániel ment el a jobb oldalon, beadását Kovács fejelte a felső lécre, a labda úgy tűnt, hogy a gólvonalon túlra pattant, de Elek biztosított, és bepofozta a játékszert a hazai kapuba (1:5).

A 90.percben a Kaposvár szépíteni tudott: egy rosszul visszapasszolt labdára Kertész csapott le, majd a kimozduló Filipánics mellett a kapunkba csavarta (2:5).

Magabiztos győzelmet arattunk lelkes játékkal, ami erőt és önbizalmat adhat a jövő heti Zalaegerszeg elleni NB II-es nyitányra.

Kaposvári Rákóczi – BFC Siófok 2:5 (1:2)

Kaposvári Rákóczi: Gőcze, Nagy J., Vadas, Lakatos, Hadaró, Pintér, Nagy K., Szakály, Kollega, Mayer, Hujber. Cserék: Slakta, Müllerlei, Hampuk, Kertész, Jovánczai, Ivancsics. Vezetőedző: Artner Tamás

BFC Siófok: Tajti (Filipánics), Tamaskó (Nagy R.), Szalai, Mogyorósi (Farkas), Czingráber, Nagy D., Gál (Micsinai), Lázár, Gréczi (Kovács D.), Berki (Pendl), Elek. Vezetőedző: Disztl László

Gólszerzők: Mayer, Kertész, ill. Gréczi, Lázár, Nagy D., Kovács D., Elek

2017.02.11. 19:16

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu