BFC Továbbjutottunk a Magyar Kupa 7.fordulójában!

Csapatunk a Kalocsai FC otthonában lépett pályára a kupasorozat 7.játéknapján.

Mihalecz István alaposan átszervezte a keretet, nem utazott el minden játékosunk a találkozóra, illetve a megszokott kezdőből többen a kispadon foglaltak helyet.

A két csapat összeállítása az alábbiak szerint alakult:

Kalocsai FC: Hegedűs, Melcher, Zorván (Rábóczki 84’), Pandúr, Tóth L., Vuits (Follárdt 67’), Márkus, Szabó V., Salacz, Pintér, Busa (Bányai 70’). Vezetőedző: Kohány Balázs

BFC Siófok: Benke, Kiss B., Lorentz, Hidvégi, Nemes, Szilágyi, Csilus, Balogh B., György, Tóth M., Elek. Vezetőedző: Mihalecz István

Az első játékrész elején Tóth M. baloldali szabadrúgásából alakult ki egy lehetőség, György fejelhetett a hosszún, de a játékszer fölément.

A 13.percben György emelt be egy labdát a hazai 16-oson belülre, a tömörülésben Elek lőtte el, de Hegedűs védeni tudott.

Sokáig nem volt nagyobb helyzet egyik kapu előtt sem, de mi domináltunk.

A 30.percben egy szabálytalanságot követően Takács Tamás játékvezető két sárga lapot is felmutatott: hazai oldalon Vuits, míg nálunk Csilus részesült figyelmeztetésben.

A 44.percben Csilus végezhetett el szabadrúgást ígéretes helyről, de Hegedűs ezt is bravúrral hárította.

A 45.percben megszerezhettük volna a vezetést: egy felívelt labdát Szilágyi fejelt le üres területbe, Balogh B. érkezett, de bal lábas lövését fogta Hegedűs.

1 perc hosszabbítás következett, ahol Benkének is bravúrra volt szüksége: egy jól beemelt szabadrúgást továbbstukkoltak a hazaiak, majd az egyik kalocsai játékos üresen fejelhetett kapura, de Benke a léc alól szögletre tornázta.

A szünetben kettős cserét hajtottunk végre: Lorentz helyett Horváth A., Tóth M. helyett Zamostny lépett pályára.

A második félidőben a rendkívül lelkesen játszó és sokat küzdő Kalocsai FC játékosait sikerült felőrölni, már nehezebben bírták a tempót.

Az 54.percben Salacz kapott sárga lapot a Kalocsai FC-ből.

A 61.percben meg is lett folyamatos támadásainknak az eredménye: György passzával Elek indult el, betört a 16-os baloldalán, majd higgadtan a kapus mellett a hálóba lőtt (0:1).

Csapatunk nem állt le, döntésre akartuk vinni a továbbjutás sorsát: Csilus remek felívelésével Szilágyi ment el a jobb oldalon, középre adott labdájára többen érkeztek, de az egyik hazai védő vágta végül fölé.

A baloldalról Elek löbbölt be okosan egy labdát, de Zamostny elöl szögletre csúsztatták az utolsó pillanatban. Nemes ívelte be a sarokrúgást, Szilágyi maradt üresen középen, de nem sikerült bekotornia a nagy lehetőséget.

Pár perccel később Szilágyi jobbról jól emelt középre, György érkezett és lőtt kapásból, de a labda mellément.

A hajrához közeledve futószalagon jöttek a lehetőségek. Zamostny tovább passzolt labdájával Balogh B. lépett ki üresen a 16-os baloldalán, de Hegedűs kivédte a ziccert.

Röviddel később nagy kavarodás volt a kalocsai kapu előtt: Elek lövését előbb a kapus hárította, a kipattanóból Elek ismételhetett, de ezúttal a védők blokkoltak, végül Zamostny bombázott fölé.

A 82.percben Horváth A. kapott csapatunkból sárga lapot, és ígéretes helyről végezhettek el a hazaiak szabadrúgást, de azt a sorfalba lőtték.

A 87.percben kihasználtuk az utolsó cserelehetőségünket: György helyett Réti lépett pályára.

Két percet hosszabbított Takács Tamás játékvezető, de a ráadásban már nem változott az eredmény. Csapatunk továbbjutott a Magyar Kupa 8.fordulójába!

Ellenfelünknek sok sikert kívánunk a bajnokságban, és köszönjük ezúton is a kalocsai vezetőségnek a szíves vendéglátásukat!

Kalocsai FC – BFC Siófok 0:1 (0:0)  

2018.10.31. 20:28

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu