BFC Varga Attila vezetőedzőnk nyilatkozata a Budapest Honvéd elleni kupavisszavágó után

"Az első félidőben mindkét csapatnál érezhető volt, hogy több mérkőzése elmaradt az elmúlt hetekben. Mi ritmustalanok voltunk, nehezen találtuk a saját játékunkat, és ráadásul csúnya hibával előnyhöz juttattuk a hazaiakat. Jókor jött a félidő, rendeztük a sorokat, feljebb toltuk a védekezést, bátrabban támadtunk, aminek ismét meglett az eredménye. Nem hiszek abban, hogy jelentős különbség lenne egy ilyen mérkőzésen az első és másodosztályú csapatok között, ezért győzni mentünk a Bozsik Stadionba! Sajnálom, hogy nem sikerült, hajszálon múlt csupán. A Honvéd tábora megtapsolta a levonuló csapatomat, úgy gondolom ez elismerés a javából! A csapatnak is elmondtam az öltözőben, hogy büszke vagyok a teljesítményükre, ez egy vállalható vereség volt!"

2018.03.08. 13:59

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu