BFC 198 centis csatárt igazoltunk a Budapest Honvédból!

A pénteki nap ezúttal is átigazolással telt klubunknál: Tóth Barna személyében új játékost köszönthetünk a BFC Siófoknál, aki a támadósorunkat fogja erősíteni. A 198 centi magas, 1995-ös születésű csatár korábban Oroszország ellen pályára lépett az U21-es válogatottban is. Barna a Budapest Honvédtól érkezett kölcsönbe.

Hogy fogadtad klubunk megkeresését?

„Nagyon örültem, mert mindenképpen NB II-ben szerettem volna idén játszani. A BFC Siófok úgy érzem nagyon fontos lépcsőfok a pályafutásom tekintetében, mert szeretnék közel kerülni a Honvéd első csapatához, vagy másik NB I-es klubhoz. Alapvetően Újpesten nevelkedtem. Az U21-es korosztályban játszottam, amikor átigazoltam a Honvédhoz. Egy félévet már szerepeltem az NB II-ben is, a Vácnál voltam kölcsönben. A Siófok tehát nagy lehetőség, szeretnék élni vele és bizonyítani. Egy ideje ez volt a célom, és emiatt is nagyon örültem a megkeresésnek.” – nyilatkozta Barna honlapunknak.  

Más indoka is van az örömnek?

"Igen! Az elmúlt héten Siófokon edzettem, és nagyon pozitívak voltak az első benyomások. Györök Tamás már volt edzőm, így részben tudtam, hogy mire számíthatok. A játékostársaim nagyon befogadóak voltak és gyorsan megtaláltuk a közös hangot.  Jó közösségbe kerültem és jól érzem magam."  

Vasárnap a Gyirmót FC Győr lesz az ellenfelünk. Milyen mérkőzésre számítassz?

„A Gyirmót erős csapat, szoros találkozóra számítok. Bízom benne, hogy hazai pályán jó játékkal meg tudjuk őket fogni, és remélem sikerül egy győzelemmel örömet szerezni a szurkolóinknak!”

Sok sikert és sok gólt kívánunk Barnának sárga-kék színekben!

2017.08.25. 18:37

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu