TÖRTÉNELEM

A Siófok SE 1921 nyarán alakult, első színe a zöld-fehér volt. A klub 1956-ban vette fel a Siófoki Bányász SE nevet, melyet 1998-ig viselt. Azóta Siófok FC, majd BFC Siófok néven szerepel az együttes, amely 2000 nyarán áttért a sárga-kék-zöld színkombinációra. 2001 nyara óta szerepel a csapat sárga-kékben, miután a zöld színt elhagyta.

A következő játékosok harcolták ki a feljutást: Bujtor Ferenc, Hegedűs József, Soós Ferenc, Gáspár Károly, Pintér Lajos, Vent Károly, Zselyi István, Szabó Károly, Kiss Ferenc, Gáspár Rudolf, Soós Károly, Berki Ferenc, Gáspár István, Nagy Károly, Bíró Pál. 1967-ben jutott fel először a másodosztályba a Bányász. Ezt a sikert a következő játékosokkal értük el: Iszak István, Istvándi Lajos, Babán Sándor, Fehér László, Farkas Jenő, Riedl József, Vörös Ferenc, Kresz László, Somogyi Sándor, Schádl Gábor, Erdei József, Németh József, Kerényi Béla, Tóth István, Pelyva Gergely, Kárpáti József. Edzőnk Papp Gyula volt.

Hosszabb kihagyás után 1982-ben szerepeltünk újra a másodosztályban. A 82/83-as bajnokságot a negyedik helyen zárta a csapat, 14 győzelemmel, 15 döntetlennel és 9 vereséggel, 64-49-es gólkülönbséggel.

A következő idényben szintén negyedik lett a gárda, 17 győzelemmel, 13 döntetlennel és 8 vereséggel, 62-45-ös gólkülönbséggel. Ezalatt vitézkedtünk a kupában, és 1984. június 9.-én első NB II-es csapatként megnyertük a Magyar Népköztársasági Kupát, a székesfehérvári döntőben 2-1-es győzelmet aratva a Rába ETO ellen. Így indulhattunk a 84/85-ös KEK-sorozatban. A görög Larissa együttesét kaptuk ellenfélnek. 1984. szeptember 19.-én Székesfehérváron 1-1-es döntetlent játszottunk velük, Tieber góljával. Az október 3.-ai visszavágón viszont a görög csapat 2-0 arányban győzött, így a Siófok mérlege a nemzetközi porondon: 2 mérkőzés, 1 döntetlen és 1 vereség, 1-3-as gólkülönbséggel.

Az 1984/85-ös bajnokságban sikerült kiharcolnunk az első osztályú tagságot, a második helyen végezve a Budapesti Volán mögött, 20 győzelemmel, 12 döntetlennel és 6 vereséggel.
A gólkülönbségünk 66-40 volt, és 3 ponttal előztük meg a már nem feljutó Váci Izzó csapatát. Az első élvonalbeli találkozónkat 1985. augusztus 10.-én vívtuk, és 8 ezer néző előtt 3-0-ra győztünk a Csepel ellen. A következő csapat lépett pályára a Bányász első NB I-es mérkőzésén: Kovács (Horváth II a 81.)- Brettner, Pardavi, Olajos, Takács- Szajcz, Zsadányi, Jankovics- Handel (Boda a 64.), Horváth I, Tieber. A gólok a második félidőben estek, Tieber a 68., Jankovics a 72., Horváth I pedig a 76. percben talált az ellenfél kapujába. Edzőnk Szőke Miklós volt, vele harcoltuk ki a kupagyőzelmet és a feljutást is. Ezzel az eredménnyel sikerült a táblázat legtetejére ugornunk, először és mindeddig utoljára az NB I-es történelmünkben. Az első NB I-es vereséget 4 nappal később a Vasas mérte ránk 4-2 arányban, újabb 3 nappal később pedig elszenvedtük az első hazai vereségünket is, 0-1 a Honvéd ellen. Az első vendégségben aratott győzelmet a Csepel ellen szereztük meg, akárcsak az első otthonit. 1985. november 3.-án 2-1-re tudtunk győzni a szigetiek ellen, Horváth I és Zsadányi góljaival. A 85/86-os bajnokságban a 14. helyet szereztük meg, éppen megelőzve a két kiesőt, a Csepelt és a Budapesti Volánt. 30 mérkőzésen 8 győzelmet, 8 döntetlent és 14 vereséget értünk el, 28-46-os gólkülönbséggel. Megemlítendő, hogy menet közben Siófokon 2-0-ra nyertünk a Ferencváros, és 1-0-ra az Újpest ellen. Idegenben sem kaptunk ki tőlük, az Üllői úton 0-0-át értünk el, a Megyeri úton viszont győztünk is, méghozzá 1-0-ra. Igaz, ebben a bajnokságban szenvedte el a csapat története két legnagyobb NB I-es vereségét, mindkettőt 6-0-ra. Előbb 1985. október 26.-án az MTK vendégeként, 1986. április 5.-én pedig Pécsett szenvedtünk megsemmisítő vereséget. Az MTK elleni rossz sorozatunk tehát már az első mérkőzésen elkezdődött.

Az 1986/87-es bajnokságot a 13. helyen zártuk, Kaszás Gábor irányításával 9 győzelem, 9 döntetlen, 12 vereség, 36-41-es gólkülönbség szerepelt a nevünk mellett.
Ekkor játszottunk kétszer is az Eger SE csapatával, és mindkétszer le is győztük őket (3-1 és 1-0). Ezzel az NB I-es történelmünkben mindössze ellenük vagyunk százszázalékosak. Ebben a bajnokságban sikerült először négy győzelmet elérnünk sorozatban. Később ezt még kétszer tudtuk megismételni. A sorozat 1987. április 18.-án kezdődött, egy székesfehérvári 2-1-es győzelemmel. Ezután otthon két 3-1-es diadal következett, a Haladás és az ETO ellen, majd Dunaújvárosban nyertünk 1-0 arányban. Az ötödik mérkőzésen már nem tudtunk nyerni, de az akkor bajnoki címet szerző MTK ellen a 2-2 is jó eredménynek számított. A 87/88-as szezonban megismételtük az előző évi eredménysorunkat, csak most 39 gólt rúgtunk és 50-et kaptunk. Ez a 12. hely megszerzését eredményezte. Ebben az idényben volt először és eddig utoljára somogyi rangadó az NB I-ben, mivel ekkor a Kaposvári Rákóczi is képviselte megyénket. Siófokon 3-1-re nyertünk, Kaposváron 0-0 lett a végeredmény. A legnagyobb hazai vereségünk is ekkor ért minket: az FTC 5-1-re nyert a Balaton partján. 1988/89-ben sikerült megismételnünk a 12. helyezésünket, már Gellei Imre vezetésével. Ez volt az a furcsa bajnokság, amikor döntetlenek után 11-esek döntöttek a pontok sorsáról. 10 alkalommal végeztünk döntetlenre, 8 győzelem és 12 vereség mellett, 34-41-es gólkülönbséggel. 4-szer nyertünk, 6-szor veszítettünk a büntetőrúgások során. Érdekesség, így nyerni tudtunk 1-1-es döntetlenek után az Üllői úton és a Hungária körúton is, miközben Fehérváron és a Fáy utcában 4-1-re sikerült győznünk, még a rendes játékidőben.

A felfelé ívelő tendencia a 89/90-es bajnokságban tovább folytatódott, a bajnokság végén ugyanis már a 7. helyet tudtuk megszerezni. Ekkor értünk el először kétszámjegyű győzelmet, pontosan 10 siker állt a csapat neve mellett a záráskor.
9 döntetlen és 11 vereség mellett 31 gólt rúgtunk és 34-et kaptunk. Ezt a szép eredményt hazai pályán alapoztuk meg, hiszen csak 2 vereséget szenvedtünk, és megszereztük az első négygólos győzelmünket is. Az áldozat a Debrecen gárdája volt 1990. április 14.-én, a gólokat pedig Zsadányi, Zare, Meksz és Czigány szállították. 1990/91-ben ismét a 7. helyen végeztünk, amikor már Varga István irányította a gárdát. Olyan otthoni mérleggel végeztünk, amelyet talán sohasem sikerül majd megismételnünk. Csak 1 vereséget szenvedtünk (a Vasas nyert 2-1-re 1990 októberében), és mindössze 7 gólt kaptunk a 15 találkozón. Összességében is csak 28 gólt kaptunk, a legkevesebbet az eddigi első osztályú szerepléseink alkalmával. Igaz, negatívumként csak 25 gólt lőttünk, amelynél előtte és azóta is mindig sikerült többet lőnünk. Talán nem véletlen, hogy 11-szer remizett a gárda, ebből 8-szor gól sem született az aktuális mérkőzésünkön. 10-szer azért sikerült győznünk is, az Újpest ellen például 3-0-ra, nagy bravúrként pedig a bajnok Honvéd gárdáját oda-vissza el tudtuk verni, otthon és idegenben is 1-0 arányban. A 91/92-es szezonban értünk el NB I-es szereplésünk csúcsára, a bajnokság végén a 4. helyet sikerült megszereznünk, az FTC, a Vác és a Kispest mögött. Érdemes felidézni a csapat tagjait: Bíró Imre, Brakszatórisz Gábor, Fodor Imre, Fischer Pál, Olajos Sándor, Somogyi József, Kámán Attila, Meksz Gyula, Frank Wolf, Ozsváth Ferenc, Ioan Adrian Zare, Kirchmayer Tibor, Gregor József, Varsányi Sándor, Keszeg István, Máriási Zsolt, Duró József, Steffen Menze, Szilágyi József, Csák Tamás, Zsadányi László. Emlékezhetünk rá, néhány akkori sztárjátékost német segítséggel sikerült megszereznünk, ami az őszi szezonban a 2. helyet eredményezte a számunkra a Vác mögött. Ezen az őszön értük el a második négyes győzelmi sorozatunkat. Győrben kezdődött egy 2-1-es győzelemmel, majd 1991. október 26.-án az újpestiek elleni parádés 4-3-mal folytatódott. Itt az utolsó 10 percben sikerült 1-3-ról fordítatunk, aki látta, sohasem felejti. Az MTK elleni idegenbeli 1-0 és a Tatabánya elleni otthoni 2-0 egészítette ki a sorozatot, amelyet a Veszprém csapata zárt le, 1-0-ra megverve minket. Tavaszra meggyengült egy kissé a csapat, ezért is csúsztunk le a dobogóról, összességében 9 vereséget is összeszedve, de a 4. helyezés mellett más csúcsokat is elért együttesünk a Siófok NB I-es történelmében: 15 győzelmet szereztünk, és 46 gólt rúgtunk, és ez idáig csak ebben a bajnokságban végeztünk pozitív gólkülönbséggel. A kapott gólok száma ugyanis csak 34 volt. És ne feledkezzünk el arról sem, hogy Fischer Pál személyében mi adtuk az egyik gólkirályt, 16 góllal érdemelte ki ezt a megtisztelő címet. Az egy meccsen szerzett legtöbb idegenbeli gólt is ekkor értük el, 1992. május 23.-án 5-1-re nyertünk Tatabányán.

Sajnos fokozni már nem tudta az együttes a tabellán való felfelé haladást, és 92/93-ban lecsúszott a 8. helyre, már Pusztai László edzősködése alatt. 11 győzelem, 7 döntetlen és 12 vereség került a csapat neve mellé, 36 rúgott és 39 kapott góllal.
Győzelmeink közül kiemelkedik a veszprémi 4-0, a Kispest később bajnoki címet szerzett csapatának 2-1-es elverése, az első győzelem Békéscsabán és a Szőnyi úton, és a Pécs illetve a Vasas körbeverése. Viszont nem lehettünk büszkék a nyíregyházi 3-2-es vereségre, valamint az MTK elleni otthoni 1-4-re sem. 1993/94-ben már csak a 13. pozíció jutott nekünk, ami akkor osztályozót jelentett a csapat számára. Ezt főként a tavaszi gyenge szereplés eredménye volt, hiszen mindössze 2 győzelmet arattunk. Érdekesség, hogy otthon nem sikerült győznünk, de az Üllői úton igen, méghozzá 3-1-re. Ez volt az első vendégsikerünk az FTC ellen, de ez sem segített. Az EMDSZ-Sopron viszont körbevert minket, azaz egyedül ellenük vagyunk nullaszázalékosak az NB I-ben. Az odavágó más szempontból is történelmi: a szünetben ugyanis már 5-0-ás hátrányban voltunk, ami negatív rekord ebből a szempontból. A vége 6-1 lett, ez volt a 3. alkalom, hogy hat gólt kaptunk egy NB I-es mérkőzésen. Siófokon 1-0-ra nyertek, talán azzal "biztosítottuk" be az osztályozós helyünket. Ahol ellenfélnek a Zalaegerszeget kaptuk. Az első meccsen hazai pályán 4-3-ra nyertünk, de a visszavágón lélektelen játékkal 6-0-ra vesztettünk, és kiestünk. Ezzel ért véget egy 9 éves álom a csapat történetében, amit első osztálynak hívtak.

2 év múlva, 1996-ban sikerült visszajutnunk. Addig az NB II Nyugati csoportjában vitézkedtünk, előbb a 3. helyen végezve, majd bajnoki címet szerezve. Újoncként megálltuk a helyünket a legfelső osztályban is, a 12. helyet megcsípve. Ezt a helyezést 97/98-ban sikerült megismételnünk.

1998-tól már Siófok FC néven szerepelt a klub, amely két 15. helyezést ért el egymás után. A második kiesést erdményezett 2000 nyarán. 2000-ben a város mentette meg a megszűnéstől a gárdát, és ennek köszönhetően a klub felvette a város sárga-kék-zöld színeit.

1999. júniusától a veszprémi vállalkozó, Kiss József, 2000. január 9-től Lukácsik László siófoki vállalkozó volt a tulajdonosa a Kft-nek. Lukácsik a Siófok FC-t 2001. augusztus 3-án adta át a Fodor Rt-nek. Az új vezetőség elhagyta a zöld színt és az új címerben már csak a jelenlegi sárga-kék színeket szerepeltette. Ezek a színek jól reprezentálják Siófok város ismertető jegyeit, a napfényt és a Balatont. A stabil anyagi háttér és a megfelelő szakmai munka eredményeként a Siófok FC 2002 nyarától újra az első osztályban szerepelhetett.
Sikerült a Balaton partján tartani a feljutásban döntő érdemeket szerző sikeredzőt, Csank Jánost. A mesteredző érkezésével egy igazi sikerszéria indult el. Megnyertük a Terembajnokságot, 10 pont hátrányt ledolgozva, feljutottunk az első osztályba. 2002/2003 -as bajnokságban az év meglepetés csapata címet megnyerve, óriási meglepetésre 5. helyen zártuk a bajnokságot.
A szakmai sikerei ellenére a klub anyagi stabilitása megbillent, mert a főtulajdonos már nem volt képes a korábbiakkal azonos mértékben támogatni a klubot. 2003 májusában a kft 97%-os üzletrészét Kuti István cége, a Balaton Reklám és Média kft. vette meg. A futballcsapat a 2003/2004. évi bajnoki évadra már Balaton FC néven adta be nevezését. A Csertői Aurél vezette csapat úgy csúszott le a dobogóról, hogy öt fordulóval a vége előtt még az első helyen tanyázott, és végül a 4. helyen zárta a bajnokságot. Már 2003 első felében sötét felhők gyülekeztek a csapat felett, és a siker ellenére a klub anyagilag teljesen ellehetetlenült, ezért a felnőtt labdarúgás megszűnt Siófokon (Kuti István áttette a csapat székhelyét Diósgyőrbe).

Egy évig semmi nem történt Siófokon, egyedül az utánpótlás nevelés működött, az önkormányzat támogatásával. Majd a 2005-2006-os bajnokság előtt bekövetkezett az, amire mindenki vágyott. Újra lett Siófoknak felnőtt csapata. Történt ugyanis, hogy a bodajki futballcsapat áttette a székhelyét Siófokra.

Bodajkon 1947-ben alakult meg a futballklub. A bánya támogatásával a 60-as években az NBIII-ban szerepelt a csapat, később viszont a járási bajnokságig esett vissza. A 90-es évek közepén egy agilis vállalkozó, Nemes Ferenc felkarolta a gárdát, amely egészen a második vonalig kapaszkodott. Közben együttműködési megállapodás született az MTK-val, s ennek kapcsán az Agárdi Lapdarúgó-akadámia "diákjai" szerepeltek bodajki színekben. A 3 éves házasságnak azonban vége lett, mivel egyik fél sem kívánta a szerződést meghosszabítani. Ekkor új fejezet kezdődött: a bodajki önkormányzatnak a társaságban meglévő 48%-os üzletrészét, illetve a sportegyesület 1%-os részesedését megvásárolta a Siófoki Bányász. Ez lehetővé tette, hogy az 51%-ban tulajdonos Nemes Ferenc Siófokra tehesse át a cég telephelyét. A váltás azt jelentette, hogy az ősztől a Siófok szerepel az NBII-ben.
A másodosztályban eltöltött két év után, 2007-ben a BFC Siófok a Nyugati csoport bajnokaként feljutott az első osztályba, a Soproni Ligába. Szoros véghajrában előztük meg a Haladást és a Felcsútot a 2007. június 16.-án a Mosonmagyaróvár elleni játszott 5-1-es hazai győzelemmel, mely után végre újra bajnokot avattak Siófokon!