BFC A Balmazújváros után a Budaörs ellen is nyertünk!

Csapatunk a hétközi fordulóban Tatabányára látogatott, és a Budaörs ellen lépett pályára.

Bognár György együttese agresszívabban és lendületesebben kezdte a mérkőzést, de sok volt a hiba mindkét oldalon.  

A 3.percben egy jobb oldali beadást követően Deli fejelt mellé.

A 11.percben Csillag kapott egy labdát a 16-osunknál, áttolta a jobb lábára, majd rátekert a rövidre, de Tajti védeni tudott.

A 28.percben Kovács D. ívelt egy remek labdát Nagy D. elé, de az utolsó pillanatban Papp szögletre vágta a játékszert. 

A 33.percben nagy lehetőségünk maradt kihasználatlanul: a budaörsiek kapusa, Horváth G. vaktában rúgta előre a labdát, amit Petneházi lefülelt, Nagy Dániellel kényszerítőzött, majd a visszagurítást Petneházi fölélőtte.

A 40.percben Petneházi szöglete veszélyesen szállt középre, a röviden sikerült megcsúsztatni, de végigsuhant az 5-ösön belül mindenki előtt.

A 42.percben adódott a legnagyobb helyzet a Budaörs előtt: Deli tekert be veszélyesen balról középre, Horváth R. fejelt kapura, de Tajti bravúrral kiszedte a léc alá tartó labdát, és szöglet lett a vége.

A második félidőt sokkal agilisabban kezdtük, aminek az 56.percben meg is lett az eredménye: Kovács D. passza után Petneházi birkózott a védők gyűrűjében, majd okosan lőtt a budaörsi hálóba (0:1).

A 63.percben egy felívelt labdába Elek csúsztatott bele, a balján érkezett Kovács D., de mellélőtt.

A 66.percben Kovács D.-vel szemben szabálytalankodtak a hazai védők, így Petneházi végezhetett el ígéretes helyről szabadrúgást, de Horváth G. védeni tudott.

A 73.percben Gréczi kiugratásával Farkas lépett ki a baloldalon, jól tette be középre, de sikerült a hazaiaknak kifejelni. Nagy D. gyűjtötte be a kipattanót, visszaemelt középre, Petneházi fejelt bele a labdába, ami azonban a felsőlécről fölément.

A 82.percben egyenlítési lehetőséget puskázott el a Budaörs: egy szöglet utáni fejes veszélyesen ment a hálónk felé, de a kapufánál álló Gréczi nagyot mentett fejjel, és végül sikerült kivágnunk a labdát.

A 89.percben sikerült eldöntenünk a 3 pont sorsát: Petneházi volt erőszakos a szögletzászlónál, továbbtolta Nagy D.-hez, ő bepasszolta Gréczi elé, aki higgadtan lőtt a budaörsi kapuba (0:2).

A Budaörs ellen megismételtük az őszi eredményt, és a Balmazújváros legyőzését követően újabb fontos sikert arattunk!

Budaörs – BFC Siófok 0:2 (0:0)

Vezette: Csonka Bence (Horváth Zoltán, Csatári Tibor)

Budaörs: Horváth G., Menyhárt (Lajer 79’), Kinyik, Horváth L., Papp, Pethő (Árvai 57’), Sajbán Mi., Csillag (Sajbán Má. 69’), Stieber, Horváth R., Deli. Vezetőedző: Bognár György

BFC Siófok: Tajti, Tamaskó, Gál, Czingráber, Farkas, Lázár, Petneházi, Berde, Nagy D. (Kozma 90’), Kovács D. (Gréczi 69’), Elek (Berki 66’). Vezetőedző: Disztl László

Gólszerző: Petneházi (56’), Gréczi (89’)

Sárga lap: Horváth L. (92’)

2017.04.13. 12:47

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu