BFC A decemberi bajnoki után a felkészülési meccsen is 1 gólos váci siker

Csapatunk ma Budafokon lépett pályára, ellenfelünk a Vác FC volt.

Ezúttal is a kerettel tartott a Vasas Kubala Akadémia fiatalja Borvető Áron, valamint keddtől Siófokon edz Lázár Zsolt, aki Kisvárdán, majd legutóbb a Győri ETO-nál szerepelt - most felkészülési mérkőzésen is pályára lépett.

Az első nagy helyzet a váci kapu előterében adódott: Elek szerzett labdát a félpályánál, majd remek ütemben ugratta ki a baloldalon Kovács Dávidot, aki a kimozduló Szentpéteri mellett ballal mellélőtt nagy ziccerben.  

Röviddel később a baloldalon Kovács Dávid és az előrehúzódó Czingráber játszott össze, balhátvédünk kisodródott helyzetből is lőni tudott, de lövésébe beleértek, a visszavetődő Szentpéteri pedig már csak az alapvonalon túl ért hozzá.

A váciak előtt is adódott kisebb gólszerzési lehetőség: Szenes lőhetett volna a 16-os vonaláról, de begurított a védők mögé, Filipánics azonban jól mozdult ki a kapujából, és Niedermüller elöl felszedte a labdát.

Pár perccel később Filipánics ziccert is fogott: ismét Szenes passzolt be egy labdát a védőink mögé a baloldalon, Tóth Gergely hosszú sarokra helyezett lövését azonban kapusunk szögletre tolta. 

Egy jobb oldali váci kontra végén a középre ívelésnél Szenes ugrott a legmagasabbra, de jócskán föléfejelt.

A másik oldalon Berde ment le az alapvonal felé a jobb szélen, megpróbálta középre lőni a labdát, amibe Dlusztus nyúlt bele rosszul, és a felpörgő labda nem sokkal kerülte el a felső sarkot.

A félidő vége felé egy 11-es gyanús szituáció is volt: Nagy Dániel a 16-os jobb sarkáról emelt át a hosszú oldalra, ahol Czingráber érkezett, de a lövés pillanatában némi váci segítséggel a földre került - a vélt büntető elmaradt, ahogy a bajnoki mérkőzéseinken is, a játékszer pedig mellément.

Közvetlenül a lefújás előtt még egy ziccert fogott Filipánics: Szenes lépett ki a baloldalon, lekészítette a mellette futó Nyilasnak, aki még továbbtolta Tóth Barnabáshoz, de jobb lábas lövését védte hálóőrünk.

A szünetben jöttek az ilyenkor megszokott cserék. Filipánicsot Tajti váltotta, míg Gál, Elek, Gréczi és Kovács D. helyén Lázár, Petneházi, Berki és Borvető folytatta.

Úgy tűnt, jól kezdjük a második játékrészt: Petneházi jobb oldali szabadrúgása jól szállt középre, Szentpéteri azonban kiöklözte a labdát, Lázár szedte össze, lövésre szánta el magát, amit blokkoltak a váciak, így a labda szögletre pattogott.

Hidegzuhanyként érkezett ellenfelünk vezető gólja az amúgy kiegyenlített találkozón: sarokrúgással jöhetett a Vác, amit gyorsan elvégeztek kicsiben, a középre ívelt labdát Dlusztus bólintotta be a hosszú sarokba (1:0).

A gólt követően további cserékkel próbálta frissíteni a csapatot a szakmai stáb: Mogyorósi és Nagy D. helyett Tamaskó és Pendl, majd később Berde helyett Micsinai lépett pályára.

Apróbb lehetőségek mindkét oldalon voltak még, de az utolsó 25 percben nem forogtak komoly veszélyben a kapuk. Csapatunk próbált az egyenlítés reményében támadni, de igazán nagy helyzeteket ezúttal nem sikerült kialakítanunk, igaz a váciaknak sem, így maradt az 1:0 ellenfelünk javára, akárcsak a decemberi bajnokin.

Vác FC - BFC Siófok 1:0 (0:0)

Vác FC: Szentpéteri, Rása, Dlusztus, Görgényi, Gulyás, Tóth G., Tóth B., Bőgér, Niedermüller, Nyilas, Szenes. Cserék: Halasi, Rusvay, Zsolnai, Nagy R., Tóth F., Kákonyi, Balajti. Vezetőedző: Nagy Tibor

BFC Siófok: Filipánics (Tajti), Szilágyi, Mogyorósi (Tamaskó), Szalai, Czingráber, Nagy D. (Pendl), Gál (Lázár), Berde (Micsinai), Kovács D. (Berki), Gréczi (Petneházi), Elek (Borvető). Vezetőedző: Goran Kopunovic 

Gólszerző: Dlusztus

2017.01.25. 16:39

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu