BFC Siófok menü
Kovács Roland személyében új stábtagot köszönthetünk klubunknál: Roland a gyógytornász és fizioterapeuta szerepét tölti majd be, ezzel segítve az esetleges sérült játékosok rehabilitációját.
„Kiskorom óta fontos szerepet tölt be az életemben a sport és a labdarúgás, korábban én is játszottam megyei I.osztályban a felnőttek között. Tanulmányaim fontosságát figyelembe véve ezt felfüggesztettem, és masszőrként dolgoztam. A csapatomnál a masszázs mellett egyéb rehabilitációs feladatokat is el tudtam látni. Zalaegerszegen végeztem tanulmányaim, és az Andráshidánál dolgoztam. A Nemzeti Kézilabda Akadémián 5 hetet töltöttem el, ahol úgy gondolom megfelelő alapokra és gyakorlatra tettem szert a sportolók melletti munkában, beleértve az ösztönzést, a kitartásuk nevelését és természetesen a rehabilitációt. Sok tanfolyamot elvégeztem a tanulmányaim során, és így mélyebb ismereteim lettek a sportrehabilitáció és a prevenció világában. Fontosnak tartom a sérülések megelőzését, mert megfelelő alapokkal könnyebben elkerülhetőek az olyan non-contact sérülések, mint például a keresztszalag szakadás, amik jelentős törést okozhatnak a játékosok pályafutása során. Lényeges számomra a rehabilitációhoz kapcsolódó megfelelő protokoll betartása, kisebb sérülések esetén a gyorsterápiák ismerete. A BFC Siófoknál a felkészülés közepén csöppentem bele a munkába. Érezhető a játékosokon a fáradtság, de szerintem ez még jónak nevezhető, és inkább most másfél héttel a bajnokság kezdete előtt essenek át a holtponton. Nagyon bízom benne, hogy sikerül érdemben jó munkát végeznie az egész team-nek, mert elengedhetetlen, hogy a játékosok zavartalan körülmények között készülhessenek, és remélem minél előrébb fogunk végezni a bajnokságban!”
Jó munkát és sok sikert kívánunk Rolandnak klubunknál!
2020.07.22. 11:14
BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.
H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.
Telefon: 06/84/ 311-536
E-mail: info@bfc-siofok.hu