BFC Az MTK-tól érkezett új igazolásunk!

Csapatunkkal kapcsolatos jó hír, hogy Siófokon folytatja pályafutását Deutsch Bence!

Az 1992-es születésű védő az NB I-be feljutott MTK Budapest együttesétől érkezik a BFC Siófokhoz.

A Merkantil Bank NB II előző szezonjában 10 alkalommal volt kezdő, egyszer csereként lépett pályára, és egy gólt jegyez a neve mellett, azt épp ellenünk szerezte a Hidegkúti Stadionban 3:0-ra elvesztett mérkőzésen.

Bence MTK nevelés, de játszott az SZTK-Erimában, Pécsett és Zalaegerszegen is.

„Azért is volt könnyű döntés a Siófokot választani, mert sok mindenkit ismerek a keretből, és a csapat mindig szimpatikus focit játszott. Tudtam, hogy jó közösség van, és fiatal csapatot akarnak építeni. Abszolút azt érzem, hogy sikeresek tudunk lenni majd a bajnokságban, és bár csak 2 napja vagyok itt, eddig pozitívak az első benyomások. Biztos, hogy nagyon erős lesz az idei szezonban az NB II-es mezőny, ilyen erős még szerintem nem is volt, amióta követem. Nagyon nehéz lesz, de hiszek benne, hogy eredményesek leszünk! Nagyon sokat számíthat, hogy mennyire érik össze és milyen közösséget alkot egy brigád. Minél több meccsen szeretnék játszani, és természetesen jól játszani. Nem sorolhatom már magam a fiatalok közé, épp ezért azon leszek, hogy segítsem őket. A célom az, hogy egyénileg is sikeres legyek, és csapatszinten is azok legyünk.” – nyilatkozta Bence honlapunknak.

Az előző szezonban egy gólt szereztél, épp ellenünk.

„Mondanám, hogy nagyon örültem, mert az volt a sérülésem után az első meccs, amin kezdőként léptem pályára. Sajnos ugye pont a Siófok ellen lőttem. Remélem most majd a többi csapat ellen sikerül ilyen gólokat rúgni, és boldoggá tehetem a csapatot és a siófoki szurkolókat!”

Sok sikert kívánunk Bucinak sárga-kék színekben!

2020.07.23. 11:59

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu