BFC Bemutatjuk új játékosainkat – Vágó Gábor a MOL Fehérvár FC-től érkezett!

A nyár folyamán Jagodics Bence és Deutsch Bence is távozott a védelmünkből. Az ő pótlásukra érkezett a már korábban bemutatott paksi válogatott Debreceni Ákos, és szintén jó megoldásnak ígérkezik Vágó Gábor is, aki a MOL Fehérvár FC-től igazolt a BFC Siófokhoz!

„Úgy gondolom nem volt nehéz beilleszkedni, mert a társaság nagyon befogadó, emellett az is segített, hogy több játékossal már játszottam együtt. Jól érzem magam, Siófok egy kellemes város. A tavalyi évem nem úgy sikerült, ahogy elterveztem, mert egy sérülés miatt majdnem az egész szezont ki kellett hagynom, de az már a múlt. Most egészséges vagyok, és 110%-osan várom a bajnoki rajtot a bizonyítási vágy miatt! A célom az, hogy minél hamarabb olyan formában legyek, amivel hosszú távon segíteni tudom a csapatot, és minél több játékpercet gyűjtsek.” – nyilatkozta a 2001-es születésű védő a honlapunknak.

Milyen lesz véleményed szerint a Merkantil Bank NB II 2022/2023-as szezonja?

„Az NB II kiszámíthatatlan így előre, de évről évre egyre erősebb a mezőny. Nagy csata várható a feljutásért, amiben szerintem lehet majd meglepetés is. A tavalyi siófoki helyezés szerintem extra volt, de bennünk van ebben az évben, hogy még jobbat kihozzunk ebből! Ehhez az kell, hogy július 31-től május 21-ig mindenki egy célért küzdjön! Úgy gondolom ez sikerülni is fog!”

Egy-kék érdekesség még Gáborról, aki a felkészülési mérkőzések során fegyelmezett, jó teljesítményt nyújtott:

Kedvenc film: Wall Street farkasa

Kedvenc zene: Bazanji – Movin’

Kedvenc étel: lazac rizzsel

Kedvenc csapat: Real Madrid

Kedvenc játékos vagy példakép: Sergio Ramos és Juhász Roland

 

Sok sikert kívánunk Gabi sárga-kék színekben!

 

2022.07.20. 17:02

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu