BFC Elek duplája mellett a fiatalok is betaláltak a Monor ellen!

Csapatunk lejátszotta 3.felkészülési mérkőzését, ellenfelünk a Monori  SE volt, amely vezeti az NB III Keleti csoportját.

Varga Attila vezetőedzőnk ezúttal nem számíthatott Bévárdi Zsomborra, aki a korosztályos válogatottal külföldön tartózkodott, Nemes Milán pedig belázasodott. Újra bevethető volt azonban a középpályán hosszú kihagyás után Futó Zsombor! A Vasas Kubala Akadémiáról ezúttal a keretben volt a fiatal tehetséges védő, Csibra Dániel is.

A vendégek jobban kezdték a találkozót: a 4.percben egy jobb oldali szabadrúgás után a kifejelt labdát Berki gyűjtötte be, de mellélőtt.

Röviddel később Kovács D. végezhetett el szabadrúgást jobbról, jól tekert a kapu elé, Berde érkezett jó ütemben, de Farkas belecsúsztatott előtte, és a labda mellépattogott.

A 13.percben gyors monori kontra futott, Mundi ugratta ki laposan Berkit, aki visszagurított, Balogh M. azonban fölélőtt. 

A 21.percben Karacs szerzett labdát, megvezette a 16-os jobb oldalán, majd kicsit kisodródva ellőtte, de Balajcza hárított.

A 28.percben kényszerű csere történt: Kozma Richárd combsérülés miatt hagyta el a pályát, a helyére Nagy D. állt be.

A 29.percben Hidvégit szerelték a vendégek és gyors támadást indítottak, Berkit még blokkolni tudta a visszazáró Nagy D., de Pintér elé került a játékszer, lövését azonban Balajcza védte lábbal.

Röviddel később Bozsó hosszú kirúgásánál elszámították magukat a védőink, így Balogh M. léphetett ki ziccerben, visszahúzta a bal lábára, de lövéssel bravúrral védte Balajcza.

Kovács D. végezhetett el szabadrúgást a másik oldalon, a kapu elé tekert, Berde előrecsúszva kapura talpalta a labdát, Bozsó azonban védett.

Újabb Balajcza-bravúr következett: Berki egy baloldali szögletet jól csavart kapura, de a léc alá tartó labdát kapusunk fölétornázta.

A másik oldalon Vólent volt harcos, jól indult meg a labdával a vendégek kapujára, de hosszan tolta meg, így Bozsó kivetődve oldalra tudta menteni a játékszert. Nagy D. érkezett, visszaemelt középre, Vólent lefejelte a labdát, majd Farkas takarásból lőtt ballal, de Bozsó itt is védeni tudott.

Hidvégi labdavesztését követően kontrázott a Monor, Berki került helyzetbe, első pórbálkozását még blokkolta Opavszky, de a labda visszakerült Berki elé, aki ballal lőtt, de Balajcza bravúrral hárított.

Sikerült megszereznünk a vezetést: Kovács D. kapott labdát a baloldalon, elindult befelé, továbbtolta Farkashoz, aki kipasszolta Nagy D. elé, jól jött középre a beadás, és Kovács D. a hálóba fejelt (1:0).

A Monor majdnem kihasználta Hidvégi hibáját – a védőnktől elpattant labdára Berki csapott le, és ziccerben lépett ki, de lövését ezúttal is bravúrosan védte Balajcza.

Farkas bal lábas átlövéssel próbálta bevenni Bozsó kapuját, de mellément a labda.

A félidő vége előtt még Kovács D. ment el a baloldalon, középre emelt, Vólent két védő között is megharcolt a labdáért, de Bozsó mellett már nem tudta eltolni a játékszert, így kimaradt a lehetőség.

A második játékrészben sikerült érvényesíteni az akaratunkat, ami újabb gólokban mutatkozott meg, igaz egy találatot a vendégek is szereztek.

Csapatunkban Elek Bence tudott duplázni. Az első góljánál Kiss Balázs ment le az alapvonalig, majd középre adását támadónk bepofozta a hálóba. A második gólnál egy labdaszerzést követően Petneházi sarkalta oda a játékszert elegánsan Elekhez, aki a kimozduló kapus mellett egy finom bokamozdulattal a kapuba passzolt.

 Csapatunk ezzel harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte, folytatás Törökországban!

BFC Siófok – Monori SE 4:1

BFC Siófok 1.félidő: Balajcza, Opavszky, Fehér, Lorentz, Hidvégi, Kozma (Nagy D.), Berde, Gál, Farkas, Kovács D., Vólent. 2.félidő: Tajti, Opavszky, Szilágyi, Csibra, Kiss B., Nagy D., Petneházi, Lázár, Futó, György, Elek.

Monori SE: Bozsó, Sági, Barthel, Villányi, Pintér, Májer, Karacs, Balogh M., Mundi, Tóth Á.S., Berki. Cserék: Félix, Hunya, Bonifert, Haragos, Balanescu, Tamás, Király, Ficsor, Tóth Á., Krizsán.

Gólszerzőink: Elek (2), Kovács D., Kiss B.

2018.02.01. 20:48

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu