BFC Hivatalos közleményünk!

Tisztelt Szurkolóink!

 

Tegnap este egy, az utolsó percben kapott góllal vesztettük el a Nyíregyháza elleni mérkőzést. Egy sportembernek sosem egyszerű feldolgozni a vereséget, és nyomban higgadtan véleményt formálni, kiváltképp egy ilyen helyzetben. A sport nem csak a teljesítményről szól, hanem az érzelmekről is. Egy edző vagy éppen játékos ilyenkor érzelmileg nagyon szélsőséges állapotba kerülhet. Vezetőedzőnk, Varga Attila mérkőzés utáni televíziós nyilatkozata nem volt szerencsés, sőt elítélendőnek minősítjük a Klubnál. Egy nap elteltével természetesen már ő is így látja:

„Először is szeretném jelezni, nagyon sajnálom a tegnap történteket, elhamarkodottan, forró fejjel, meggondolatlanul nyilatkoztam, megbántva ezzel játékosomat, Lorentz Mártont. Én is ember vagyok, hibáztam. Bánom! Van még mit tanulnom fiatal edzőként, és tanultam most is: a jövőben történjék bármi is, higgadtabbnak kell lennem! Bocsánatot kérek mindenkitől, akit érzékenyen érintett a nyilatkozatom, természetesen egyetértek és elfogadom a kritikákat!

De legfőképpen játékosomtól, Lorentz Mártontól szeretnék elnézést kérni, mert ezt az öltözőben kellett volna kezelnem, ahogy eddig is tettem a csapaton belül, ha valakivel kapcsolatban a szükségét láttam! A BFC Siófoknak mindig is erőssége volt a családias légkör és az összetartás, a jövőben is dolgozni fogunk közösen azért, hogy ez így is maradhasson!”

Attila a 11. fordulóban vette át a csapatot kiesőhelyen. Az azóta eltelt 23 forduló alatt 35 pontot szerzett a csapattal, amely jelenleg a 11. a tabellán, így érdemei elvitathatatlanok abban, hogy stabilizáltuk a helyzetünket a középmezőnyben. Meg kell jegyezzem, hogy edzőnk kifejezetten nyerő típusú mentalitásának - amely az ominózus nyilatkozat lelki hátterére is némi magyarázatot ad- is köszönhető az utóbbi hetek menetelése, ebben biztos vagyok. Igaz, teljesen nyugodtak sem lehetünk még a biztos bennmaradást illetően.

A csapat a közelmúlt sikeres szereplését Lorentz Marcival a védelem tengelyében együtt érte el, a többi játékoshoz hasonlóan ő is jó teljesítményt nyújtott. Ezúttal nagyot hibázott, de nem szabad pálcát törni fölötte, mert ez benne van a futballban!

Marci  marad a keretben, továbbra is számítunk rá. Természetesen az már edzői kompetencia, hogy a kezdő 11 tagja lesz-e a következő mérkőzéseken.

Innentől előre tekintünk, vasárnap ismét rendkívül fontos mérkőzés vár ránk, ahol természetesen a győzelem a cél!

 

Mihalecz István sportigazgató

 

2018.05.04. 16:21

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu