BFC Így látja a fiatal tehetséges középpályás - villáminterjú Réti Patrikkal

A MOL VIDI FC-től nyáron érkezett kölcsönbe Réti Patrik. A 1998-as születésű fiatal középpályás jól beilleszkedett a csapat életébe. Vele beszélgettünk a mai edzés előtt.

Hogy érzed magad a BFC Siófoknál?

„Nagyon jól érzem magam, kicsit úgy vagyok vele, hogy az elején nehéz volt belerázódni, mert nagyon hirtelen történt ez az egész változás. Úgy érzem ettől függetlenül abszolút jól sikerült beilleszkednem Bollussal (Bolla Bendegúz), a csapattársak is pozitívan fogadtak. Az edzések olyan szintűek szerintem, amelyek fontosak ahhoz, hogy továbblépjünk és most már meccseket nyerjünk.”  

Milyennek találod az NB II színvonalát?

„Az a helyzet állt elő az esetemben, hogy 3 különböző szintet van szerencsém összehasonlítani. Az NB I-ben 2 mérkőzésen léptem pályára, az egyiket végig játszottam. Azon a találkozón én könnyebbnek éreztem játszani, mint néhány meccsen itt az NB II-ben. Eddig ez az osztály volt a legnehezebb, az NB III kicsit lassabb tempójú, nem is ennyire darálós. Sok ügyes, jó játékos van, tehát egyáltalán nem könnyű az NB II-es mezőny.”

Mit vársz a holnapi WKW ETO FC Győr elleni mérkőzéstől?

„Mindenképpen egy jó meccset várok, egy játszós Győrt. Jobban állnak a tabellán, mint mi, de azon vagyunk, hogy javítsunk a helyzetünkön, és hogy megszerezzük az idénybeli első győzelmünket.  Mindent meg fogunk tenni a 3 pont érdekében, úgyhogy biztos közönségszórakoztató meccs lesz holnap este!”

Zárásul egy aktuális kérdés: a MOL VIDI FC ma lép pályára az AEK Athén ellen. Sikerülhet a Bajnokok Ligájában a főtáblára jutás?

„Szintén egy nagyon jó mérkőzés várható, és nyilvánvalóan továbbjutást remélek! Athénban nem lesz könnyű dolga a Vidinek, nagy feladat előtt állnak, de szerintem bennük van, hogy ott legyenek a csoportkörben!”

2018.08.28. 19:05

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu