BFC Magabiztos győzelem és jó játék a REAC ellen!

Csapatunk ma Budapesten, a Szántóföld utcában lépett pályára a REAC ellen.

A szerdai hiányzók mellett ezúttal Petneházi Márkra betegség miatt nem számíthatott Goran Kopunovic vezetőedző és a szakmai stáb, de a Vasas Kubala Akadémiáról 2 fiatal tehetség csatlakozott erre a találkozóra a kerethez: a támadó Borvető Áron és a középpályás Kovács Milán, akik a második játékrészben kaptak játéklehetőséget.

Jól kezdtük a találkozót, és a 90 perc alatt a mi akaratunk dominált. Szép támadásokat vezettünk, ezúttal is megvoltak a helyzeteink. Tajtinak az első félidőben mindössze egy átlövést kellett hárítania.

Az első helyzet máris gólt érdemelt volna: Nagy Richárd szögletét kifejelték a védők, de Kovács Dávid elé, aki egy pattanás után kapásból lőtt, Tóth Dániel azonban bravúrral védett.

Röviddel később Szilágyi passzával Nagy Dániel ment el a jobb oldalon, beadását Kovács Dávid fejelte rá, de Tóth ezúttal is résen volt, és hárított. 

Csapatunk a következő pontrúgásunkból megszerezte a vezetést: Nagy Richárd jól tekerte középre a szögletet, Mogyorósi a hosszúról visszastukkolta, és Elek a hálóba fejelt (0:1).

Pár perccel később növelhettük volna az előnyünk: Nagy Dániel jó ütemben lépett ki a jobb oldalon, betört a 16-oson belülre, de lapos lövését védte Tóth.

Elek lövése szintén veszélyt jelentett a hazai kapura, de az mellément.

Sikerült végül megszerezni a második találatunkat is: egy jobb oldali remek támadás végén az előrehúzódó Mogyorósi készítette le a labdát Nagy Dánielnek, aki jól ívelt középre, Gál pedig a védők között kibújva a hálóba csúsztatott (0:2).

Nem sok hiányzott a harmadik siófoki gólhoz: újabb formás támadást vezettünk, Nagy Dániel passzát követően Nagy Richárd ívelt át a hosszú oldalra, Kovács Dávid lekészített, de Czingráber lövése nem sokkal mellésuhant.

A szünetben jöttek az ilyenkor szokásos cserék, mivel a szakmai stáb mindenkinek játéklehetőséget akart biztosítani. Tajtit ezúttal Kis Tamás váltotta a kapuban, míg mezőnyben Mogyorósi, Nagy Dániel, Kovács Dávid és Nagy Richárd helyett Tamaskó, Farkas, Gréczi és Berki folytatta a találkozót.

A második félidőben próbálta mozgósítani erőit a hazai csapat a gólszerzés reményében: egy baloldali kontra végén Pálmai került tisztán lövőhelyzetbe, erős lökete azonban elakadt a gólvonal előtt Czingráberben és sikerült felszabadítani.

Röviddel később sikerült a REAC-nak a szépítés: Kiss Tamás zavartalanul lőhetett a kapunkra, majd a labda a kapufáról pattant a hálónkba (1:2).  

Csapatunk ritmust váltott és remek letámadásokkal zavarta meg a hazaiakat: a fiatal Borvető volt harcos az alapvonalnál, és visszaszerzett egy elveszettnek tűnt labdát, Gréczihez továbbította, aki középre passzolt, Berkit azonban szabálytalanul nyomták a földre, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Gréczi állt oda, és higgadtan lőtt a hálóba (1:3).  

A gól után is támadásban maradtunk, előbb Berki lövése suhant fölé, majd Borvető kapott remek labdát Farkastól, a fiatal támadó megpróbálta eltekerni a kapus mellett, aki beleért és lassította a lövést, majd a visszaérő védők szögletre vágták a játékszert.

A másik fiatal Vasas akadémista, Kovács Milán is tett egy próbálkozást: Pendl visszagurított labdáját lőtte el, de az fölément.

Csapatunk jól játszott, és magabiztos győzelmet aratott a REAC otthonában. Láthattunk jó egyéni teljesítményeket, de összességében is egységesek voltunk, ami erőssége lehet tavasszal a BFC Siófoknak.

REAC – BFC Siófok 1:3 (0:2)

REAC: Tóth D., Borsos, Peister, Balázs, László, Kollár, Kiss T., Papp, Kovács D., Bodnár, Fodor. Cserék: Kléner, Hornok, Pálmai, Pásztor.

BFC Siófok: Tajti (Kis T.), Szilágyi, Mogyorósi (Tamaskó), Szalai (Kovács M.), Czingráber (Micsinai), Nagy D. (Gréczi), Gál (Pendl), Berde, Kovács D. (Farkas), Elek (Borvető), Nagy R. (Berki).

Gólszerzők: Kiss T., ill. Elek, Gál, Gréczi

2017.01.21. 18:58

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu