BFC Megvan a továbbjutás, várhatjuk a 7.forduló sorsolását!

Csapatunk szombaton a Credobus Mosonmagyaróvár otthonában lépett pályára a MOL Magyar Kupa 6.fordulójában.

A hazaiaknál több volt siófoki játékos is pályára lépett: Heinrich és Czingráber a kezdőben kapott helyet, Kozma a kispadról szállt be, de Varga László vezetőedző is szerepelt korábban klubunknál.

A mérkőzés első félidejére a kiegyenlítettebb játék volt a jellemző. Nikházi Márk megszerezhette volna a vezetést, ziccerben leadott lövését azonban Heinrich védeni tudta bravúrral. 

A második félidőben már a mi játékunk dominált, és a 73.percben Gaál baloldali szabadrúgását Jagodics fejelte a hazai hálóba.

A hajrában még próbált egyenlíteni a Mosonmagyaróvár, de az nem sikerült, így csapatunk továbbjutott a következő, 7.fordulóba. 

Credobus Mosonmagyaróvár - BFC Siófok 0:1 (0:0) 

Vezette: Szilasi Szabolcs (Mohos Milán, Baráth Noémi)

Credobus Mosonmagyaróvár: Heinrich, Horváth K. (Kozma), Bokor, Debreceni, Czingráber, Balogh F., Takács M., Benkovich (Gáncs), Szalka (Nagy L.), Nagy K., Illés.Vezetőedző: Varga László

BFC Siófok: Hutvágner, Erdélyi, Jagodics, Polényi, Kiss B., Tajthy, Nikházi, Balogh B. (Elek), György (Lapos), Tömösvári (Gaál), Horváth P. Vezetőedző: Gál István 

Gólszerző: Jagodics

Fotó: mte1904.hu

2020.09.20. 10:54

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu