BFC NB I-es múlttal rendelkező játékossal bővült csapatunk kerete!

Szakály Attila személyében új játékost köszönthetünk klubunknál! A tapasztalt középpályás 2022.06.30-ig írt alá a BFC Siófoknál! 

Pályafutását Szombathelyen kezdte az utánpótlásban, majd felkerült az első csapathoz, ahol később bemutatkozhatott az NB I-ben. Játszott Zalaegerszegen is, utolsó klubja pedig a Kaposvári Rákóczi volt.

Az idei szezonban a Merkantil Bank Liga NB II-ben 16 alkalommal volt kezdő, 2-szer pedig csereként lépett pályára.

Attila a magyar korosztályos válogatottaknál végigjárta a ranglétrát, és alapember volt az U21-es nemzeti tizenegyben is.

Mihalecz István, klubunk sportigazgatója elmondta: „Hirtelen jött ez a lehetőség, hogy Attilát a sorainkban tudjuk. Waltner Róbert, és én is dolgoztam már vele együtt, így emberileg és szakmailag ismerjük! Tavaszi keretünk végleges. Három játékos érkezett: Cipf Dominik, Varjas Zoltán és Szakály Attila, illetve egy távozott. Erdélyi Botond, aki a Budapest Honvédba tér vissza.  Csapatunk az egyik legfiatalabb az NB 2-ben, jelenleg 13 játékosunk 23 év alatti a keretben, így továbbra is cél, hogy a fiatal játékosaink minél több játéklehetőséget kapjanak és fejlődjenek. A csapat az őszhöz képest lépett előbbre, és ez remélhetőleg az eredményességben is meg fog mutatkozni, mert minél előbb el szeretnénk távolodni a veszélyes zónától."

Sok sikert kívánunk Szaki sárga-kék színekben!

2021.02.17. 20:06

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu