
Csapatunk 16:00-kor kezd a Soroksár SC ellen a Révész Géza utcai stadionban.
A mérkőzés játékvezetője Radványi Ádám, asszisztensei Huszár Balázs és Király Zsolt. A tartalék játékvezető Berényi Tamás lesz.
Megvannak az összeállítások:
BFC Siófok: Balajcza, Fehér, Nagy D., Bévárdi, Elek, Hidvégi, Petneházi, Farkas, Lorentz, Lázár, Opavszky. Vezetőedző: Varga Attila. Cserék: Kis T., Tamaskó, Szabó B., Szilágyi, Berde, Balogh B., Kovács D.
Soroksár SC: Kovács, Valencsik, Frőhlich, Csillag, Lakatos, Gárdos, Albert, Tamási, Gyömbér, Derekas, Dvorschák. Vezetőedző: Lipcsei Péter. Cserék: Steer, Fülöp, Gera, Silye, Pergel, János, Pál.
Az ellenfélnél több volt siófoki játékos is van, közülük Gárdos a kezdőben kapott helyet, míg Fülöp és Pál a kispadról várnak majd bevetésre.
Csapatunk kezdte a találkozót.
Jó iramot diktálunk, offenzívan játszunk. A 8.percben Kovács bravúros védésére volt szükség, hogy ne szülessen meg az első siófoki gól: egy gyorsan elvégzett szabadrúgást jól ívelt fel Petneházi, Nagy D. futott be üres területre, és a kicsit kint álló Kovács felett célba vette a kaput, de lövésébe a vendégek hálóőre bele tudott nyúlni, és felsőlécről tolta a labdát, ami aztán fölément.
A 10.percben egy lekészített labdát Farkas lőtt el laposan, de Kovács ezúttal is hárított.
A 30.percben a soroksáriak egy átlövéssel veszélyeztettek: Csillag bombaerős lövése Fehér fejéről ment fölé, és így szögletre.
A 33.percben Lorentz kapott sárga lapot csapatunkból.
A 40.percben Nagy D. szerzett a középpályánál labdát, lendületesen ment el a baloldalon, majd egy visszahúzás után eltekerte a hosszú alsó sarokra, de Kovács védte a lövést.
A 44.percben ismét Csillag próbálta átlövéssel bevenni a kapunkat, de a labda nem sokkal fölésuhant.
Az első félidő végén Gárdos ütött vissza akció közben Nagy D. arcába, amiért a soroksári játékos sárga lapos figyelmeztetésben részesült. A szabadrúgást jól tekerte a kapu elé Petneházi, kisebb kavarodás alakult ki, nem tudtak felszabadítani a vendégek, végül Lorentz lőtt a soroksári hálóba (1:0)!
Szünet következik.
Nem volt csere egyik oldalon se.
Amilyen jól zártuk az első játékrészt, olyan jól kezdtük a másodikat! A 48.percben Petneházi baloldali szabadrúgásánál remek ütemben előzte meg az amúgy jól védő Kovácsot Elek, és a hálóba csúsztatott (2:0)!
Az 53.percben Radványi Ádám játékvezető Derekasnak mutatott fel sárga lapot, mert nem hagyott elvégezni egy szabadrúgást.
Az 56.percben gyönyörű szólót láthattunk: Bévárdi egy labdaszerzést követően lendületesen vitte kapura a labdát, ballábas lövése azonban mellésuhant.
Kettős cserét hajtott végre Lipcsei Péter az 57.percben: Csillag helyén Pál folytatja a játékot, Derekas helyett Gera állt be.
Az 59.percben Lázár kapott sárga lapot csapatunkból lerántásért.
A Soroksár támadólag lép fel a szépítés reményében: a 60.percben Frőhlich tálalt Gera elé remek labdát a lyukon, de kimaradt a ziccer, mert Balajcza óriási bravúrral védett!
A 61.percben gólt szerzett a Soroksár: Valencsik baloldali beadását Frőhlich fejelte a kapunkba (2:1).
Nem sok hiányzott, hogy a gólra gólt rúgjunk: Farkas ugrott ki a jobb oldalon, jól indult el befelé, ballal lőni akart, de blokkolták, így került a labda az előrehúzódó Hidvégi elé, de lövésébe belevetődtek.
Beszorultunk, teljes elánnal jön előre a Soroksár.
A 69.percben Tamási kapott sárga lapot reklamálás miatt.
A 71.percben Elek bombája suhant a soroksári kapu fölé, igaz egy vendég lábról, így szöglet következhetett. Petneházi jól ívelt a rövidre, Lorentz remek ütemben csúsztatott bele, de újra sarokrúgás következhet, mert az alapvonalon túlra pattant az egyik soroksári védőről a játékszer.
Varga Attila vezetőedzőnk is kettőt cserélt a 79.percben: Szilágyi és Tamaskó állt be, Opavszky és Farkas jött le.
A 82.percben Tamaskó kapott sárga lapot rossz ütemű becsúszásért.
A 85.percben kihasználta utolsó cserelehetőségét Lipcsei Péter: János lépett pályára Albert helyett.
A 87.percben eldőlhetett volna a mérkőzés, óriási helyzet maradt ki: Tamaskó ment el a jobb oldalon, jól ívelt középre, Hidvégi érkezett, de fejesébe belekapott Kovács, és fölétornázta a játékszert.
A 90.percben vastaps mellett jött le a pályáról a sokat dolgozó Bévárdi, a helyére Varga Attila vezetőedzőnk Balogh B.-t állította be.
4 perc lesz a hosszabbítás, a Soroksár minden bizonnyal mindent meg fog tenni az egyenlítés érdekében.
Egy szöglet következett a vendégek részéről, de Balajcza magabiztosan húzta le a labdát.
Vége a mérkőzésnek! Megérdemelten tartottuk itthon a 3 pontot. Az első félidei tetszetős játék után, nagyot küzdött csapatunk a második játékrészben is!
BFC Siófok – Soroksár SC 2:1 (1:0)
2017.11.05. 15:37
BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.
H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.
Telefon: 06/84/ 311-536
E-mail: info@bfc-siofok.hu