BFC Paksról igazoltunk támadót!

Egy régi-új játékossal bővült klubunk kerete: az NB I-es Paksi FC-től érkezett kölcsönbe Horváth Péter, aki a 2013/2014-es szezonban már futballozott Siófokon.

A 26 éves bal lábas csatár Szekszárdon kezdte pályafutását, majd az MTK-nál nevelkedett. Játszott még Sopronban és Szolnokon is. Pakson 6 alkalommal lépett pályára csereként az OTP Bank Liga NB I-ben.

A 2017/2018-as Merkantil Bank NB II-es bajnokságban 13-szor volt eredményes a Sopron színeiben, de volt olyan szezon, amikor az MTK utánpótlásában 41, a Szekszárdban 23 gólig jutott.

Nem ismeretlen számodra a környezet, bár a keret azóta kicserélődött. Milyen érzés visszatérni Siófokra?

„Vártam már nagyon, hogy visszajöhessek! Félévet töltöttem el a klubnál, és nagyon jól éreztem magam itt akkor is. Örömmel jöttem vissza, és bízom benne, hogy egy eredményes jó tavaszi szezon lesz, mind a csapat, mind a saját szempontomból. A bennmaradás a cél. Bízom benne, hogy ezt teljesíteni fogjuk, mert szerintem a csapat képes erre és többre hivatottabb annál, mint a tabellán most elfoglalt hely. Remélem sikerül 7-8 gólt rúgnom a tavasz során, és ezzel is segíteni a csapatot, hogy elérjük a bennmaradási célunkat!” – mondta Peti honlapunknak.  

Sok sikert és sok gólt kívánunk Petinek sárga-kék színekben!

Csapatunkkal kapcsolatos tovább hír, hogy távozott Szilágyi Péter és Nemes Milán – előbbi Ceglédre igazol, utóbbi jelenleg Csíkszeredán van próbajátékon. Mindkettőjüknek sok sikert kívánunk pályafutásuk során és magánéletükben is!   

2019.01.30. 14:17

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu