BFC Továbbra is áll csapatunk a Magyar Kupában!

Csapatunk a Magyar Kupa 8.fordulójában Nagyecseden lépett pályára.

Varga Attila vezetőedzőnk egyértelműen a továbbjutást ki célul, és ennek megfelelően nem tartalékosan álltunk fel. A pálya talaja miatt úgy tűnt, hogy nem csak ellenfelünkkel kell majd megbirkózni, de sikeresen vettük a találkozót.

A mérkőzés játékvezetője Nagy Norbert volt, míg asszisztensei Punyi Gyula és Márkus Péter.

Az összeállítások az alábbiak szerint alakultak:

Nagyecsed RSE: Makó, Sarkadi (Zámbó 84'), Marinas, Ascsillán, Somlyai, Homann, Dobos, Bodogán, Erdős, Pócsi, Nyíregyházi (Bulyáki 57'). Cserék: Bíró, Ádámszki, Zámbó, Bulyáki.

BFC Siófok: Kis T., Kozma (Balogh B. 71'), Fehér, Nagy D. (Szabó B. 46'), Bévárdi, Elek, Szilágyi, Petneházi (György 84'), Farkas, Lorentz, Gál. Vezetőedző: Varga Attila. Cserék: Tajti, Tamaskó, Szabó B., György, Kiss B., Berde, Balogh B.  

Az első lehetőség csapatunk előtt adódott: Petneházi szöglete után röviden szabadítottak fel a hazaiak, Farkas érkezett a kipattanóra, amit ballal ellőtt, de a labda fölésuhant.

Röviddel később Nagy D. ment el a jobb oldalon, visszagurított Elek elé, de lövését védte a hazaiak kapusa, Makó.

Az előretörő Lorentz jól emelt be a védők mögé egy labdát a 16-os baloldalán, Bévárdi lépett ki, begurította, az érkező Elek lövése azonban nem sokkal mellément.

A 15.percben a hazai csapatból Homann kapott sárga lapot.

Elek passzával Bévárdi jól fordult rá a 16-os vonalán szemben a kapuval, de Makó hárította a jobb lábas lövését.

Bévárdi röviddel később jól ment el a baloldalon, a középre passzolt labdát Petneházi vette át, a rossz talaj miatt kicsit hosszan szöktette magát, majd ballal mellélőtt.

A jobb oldalon is remek támadást vezettünk: Elek okosan emelt Nagy D.-hez, aki középre ívelt, de Bévárdi fejese fölément.

A 29.percben megszereztük a megérdemelt vezetést: Farkas baloldali szöglete jól szállt középre, Kozma jól előzte meg Makót és a védőket, és a hálóba fejelt (0:1).

A 31.percben Szilágyi kapott sárga lapot csapatunkból buktatásért.

A lelkesen, de pontatlanul játszó Nagyecsed előtt is adódott lehetőség: a hazaiak baloldalról végezhettek el szabadrúgást, jól íveltek a kapu elé, Pócsi csúsztatta meg, de Kis T. higgadtan húzta le a labdát.

A 39.percben növelni tudtuk előnyünket: Lorentz sokadjára tört előre lendületesen, majd a 16-oson belül buktatták, amiért Nagy Norbert játékvezető büntetőt ítélt. Elek állt oda, és magabiztosan lőtt a hazai hálóba (0:2).

Röviddel később Makó bravúrja kellett, hogy ne szülessen újabb siófoki gól: Kozma Bévárdival kényszerítőzött, utóbbi jól tette be Elekhez, aki jobbal lőtt, de a hazaiak kapusa nagyot védett.

A lefújás előtt még egy helyzet adódott: Elek emelte fel lövésre a labdát a kapuval szemben Bévárdinak, de a játékszer fölésuhant.

A szünetben Varga Attila vezetőedzőnk cserélt: Nagy D. helyett Szabó B. állt be.

A második játékrész is siófoki helyzettel indult: Lorentz felívelésével Farkas lépett ki a baloldalon, jól tört be a 16-oson belülre, de fölébombázott.

Röviddel később Elek kapott labdát a jobb oldalon, lendületesen keresztbe indult, majd mesteri módon betolta a labdát a védők között Bévárdihoz, de a ziccerbe belevetődött Makó.

A hazaiak továbbra is lelkesen játszottak, és nagy lehetőséget hagytak ki: egy jobb oldali kontra végén a bepasszolt labda elment keresztbe a kapunk előtt, a hosszú oldalon Bulyáki érkezett, de fölélőtt nagy helyzetben.

A nagyecsediek lehetősége után sikerült megszerezni a harmadik gólt a 70.percben: Petneházi jobb oldali szögletébe Gál csúsztatott bele, a hosszún pedig Lorentz stukkolt a gólvonalon túlra, Elek biztosított hozzá és még beljebb kotorta (0:3).

A hazai kapu előtt kisebb tűzijáték alakult ki, de végül ők jöttek ki jól belőle, hiszen kontrát vezethettek. 100%-os ziccerben lépett ki az egyik nagyecsedi támadó, de Kis T. bravúrral védte a lövést, a kipattanót még begyűjtötték, de az újabb lövést az amúgy tanárian játszó Fehér blokkolta szögletre. 

A hajrában is akadt dolga a hazai védőknek: a csereként beálló György jót ütemben lépett ki a baloldalon, lendületesen ment el, majd középre ívelt, és az utolsó pillanatban fejelték el az érkezők el a labdát.

2 perc hosszabbítást jelzett Nagy Norbert játékvezető, de a végén még sikerült egy gólt szereznünk: ismét a jó formában játszó Lorentz tört előre, becselezte magát a 16-oson belülre, okosan visszahúzta a jobb lábára, majd a hálóba lőtt, beállítva ezzel a végeredményt is.

Nagyecsed RSE – BFC Siófok 0:4 (0:2)

2017.11.30. 10:37

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu