BFC Új stábunk is jó tavaszt remél!

Ahogy korábban beszámoltunk róla, bővült és erősödött szakmai stábunk a tavaszi szezonra. 

Varga Attila vezetőedzőnk nem volt túl szerencsés helyzetben, mert az őszi változások után kemény feladat volt egyedül irányítania a csapatot. Zombori Regő erőnléti edzőre tudott csak támaszkodni, míg Posza Zsolt foglalkozott a Siófoki Bányász SE fiataljai mellett a kapusokkal. 

A tavasznak sokkal nyugodtabb körülmények között fogunk nekiindulni, hiszen Vég Csongor lesz a pályaedző, a helyi kötődésű László András végzi majd az egyéni képzéseket, egykori remek kapusunk Biró Imre pedig a kapusedző lesz. 

Ma rövid interjúk készültek az új stábtagokkal. 

Vég Csongor: 

"Másfél éves külföldi munkám során kerestem a lehetőséget, hogy hazatérjek. Attilával az ősz folyamán többször is egyeztettünk, végül decemberre vált aktuálissá, hogy vissza tudok jönni Magyarországra. Nagy öröm számomra, hogy Siófokon dolgozhatok, mert egy nagy múltú klubnál és a profi osztályban vállalhatok szerepet. A Honvédtól mentem ki Csíkszeredára, dolgoztam itthon az utánpótlásban. Lényegében a körülmények nem voltak ismeretlenek számomra, így nem egy idegen világba csöppentem bele. Az ismerkedés fázisában vagyok a játékosokkal, próbálok minél több információt begyűjteni, megismerni a karakterüket, a reakcióikat. Látszik, hogy játéktudásban egy jó csapattal, egy jó garnitúrával dolgozhatunk, és remélem a céljainkat sikerül majd elérni! Nagyon szimpatikus volt mindenki, nagyon kedvesen fogadtak a klubnál! Jó dolgokat meséltek Siófokról, úgyhogy nem is ért csalódás, ilyen családias légkörre számítottam!" 

László András:

"Speciális feladatom lesz a felnőtt csapatnál, hiszen az egyéni képzésekkel fogok foglalkozni, és mellette a fiatalokat fogom segíteni a jobb eredmények elérésében. Megpróbálunk minél több saját nevelésű fiatal számára lehetőséget adni, hogy részt vehessenek az NB II-es keret edzésein. A cél az, hogy bizonyíthassák tehetségüket, és rendkívül fontos, hogy felkészítsük őket a profi és felnőtt szintű labdarúgásra annak érdekében, hogy a jövőben minél többen tudjanak szerephez jutni a felnőttek között. Nagy megtiszteltetés és örülök neki, hogy az utánpótlás mellett a felnőtt csapat munkájába is bekapcsolódhatok!" 

Biró Imre: 

"Örülök, hogy a tapasztalataimmal segíthetek a BFC Siófoknál! Nagyon jó érzés visszatérni ahhoz a klubhoz, amelynek nagyon sokat köszönhetek, és elindította a felnőtt pályafutásom! Mindenképpen köszönettel tartozom a Sándor Károly Akadémiának, hogy elengedtek, és ezáltal Siófokon dolgozhatok!"

 

2018.01.12. 17:05

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu