BFC Újabb győzelem Horvátországban!

Csapatunk a szlovéniai edzőtábor zárásaként hazafelé megállt Horvátországban egy nemzetközi felkészülési mérkőzés erejéig, ellenfelünk az NK Medimurje Cakovec volt.

Gál István vezetőedzőnk több játékost pihentett ezen a találkozón: Szakály, Csilus, Jánvári, Horváth P. és Csibra ezúttal nem volt nevezve a mérkőzéskeretbe.

Rendkívül lelkes, hajtós, agresszív ellenfél várt ránk, emiatt a mezőnyküzdelem dominált a meccs során.

A 3.percben Brckovic adott be középre egy labdát balról, Molnár azonban remek ütemben vetődött ki és felszedte a játékszert az érkező Ivancic elöl.

A 27.percben egy jobbról beívelt labdát Ikic lőtt el kapásból, de az mellésuhant.

Röviddel később egy felívelés után a 16-osunk jobb oldalán Ivancic került helyzetbe, de lövését Molnár szögletre tolta.

A 44.percben megszereztük a vezetést: Lorentz remek labdával indította el Törököt, aki betört a 16-os baloldalán, és higgadtan kilőtte a hosszú sarkot (0:1).

A hajrában még egy lehetőség adódott: Balogh B. baloldali beadása jól szállt középre, de György elöl az utolsó pillanatban kivágták bedobásra a játékszert.

A szünetben cserélt Gál István vezetőedzőnk: Lapos helyett Tajthy lépett pályára.

A második játékrész első lehetősége a horvátok előtt adódott: egy jobb oldali szögletre Simicic érkezett jó ütemben, Molnár azonban bravúrral hárította a fejest.

Röviddel később Zamostnyt akasztották a Cakovec térfelén, a szabadrúgás helyett azonban gyors kontra következett. Ivancic lépett ki ziccerben, lövését azonban Molnár higgadtan húzta le.

A másik oldalon szép támadást jegyezhettünk fel: Török bepasszát követően Balogh B. tolta tovább a labdát Zamostny elé, lövésébe beleértek a hazai védők, de így is centikkel ment el a játékszer a kapufa mellett.

Csapatunk cserélt: Balogh B. helyett Lencsés állt be.

A végére még maradt egy horvát lehetőség: egy baloldali szabadrúgást Novoselec fejelt fölé.

Az átforgatott és fiatalokkal felálló BFC Siófok nagyot küzdött ezen a találkozón, az összképet tekintve szép sikernek számít és megérdemelt a horvát csapat legyőzése!

NK Medimurje Cakovec – BFC Siófok 0:1 (0:1)

NK Medimurje Cakovec: Kopric, Hlisc N., Knezovic, Zeljko, Hajdinjak, Ceraj, Ikic, Brckovic, Simicic, Novoselec. Cserék: Jesenovic, Patafta, Cimerman, Malenovic, Ralis, Hlisc S., Zanjko. Vezetőedző: Dovecer Miljenko

BFC Siófok: Molnár, Lapos (Tajthy), Izing, Török, Lorentz, Réti, Horváth A., Magasföldi, Zamostny, Balogh B. (Lencsés), György. Vezetőedző: Gál István

Gólszerző: Török (44’)

2019.07.22. 12:27

Vissza

Tabella

  •   M GY D V P
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 
                 

BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.

H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.

Telefon: 06/84/ 311-536

E-mail: info@bfc-siofok.hu