BFC Siófok menü
Csapatunk január 2-án megkezdte a munkát a tavaszi szezonra Dragan Vukmir szakmai igazgató irányításával.
Vezetőedzőnk Domján Attila és asszisztensedzőnk Bozai Attila felmentést kapott a munkavégzés alól.
Az első héten keményen dolgozott a csapat, most pedig már felkészülési mérkőzések is vannak a programban: szerdán a Bicskei TC otthonában lépünk pályára, míg pénteken a MOL Fehérvár FC II lesz az ellenfelünk szintén idegenben.
Vasárnap kezdetét veszi az egy hetes törökországi edzőtábor: játékosaink és a szakmai stáb ezúttal is remek körülmények között készülhet majd az EastWest Utazás-Sport jóvoltából. A helyszín a tavalyihoz hasonlóan Lara lesz. Az edzések mellett 3 mérkőzés szerepel a programban. A szerb 1.osztály utolsó helyezettje, az FK Radnik Surdulica és a szerb 2.osztály második helyén álló Graficar Beograd ellen fogunk pályára lépni, valamint szervezés alatt van a Pristhina elleni találkozó, ők jelenleg a koszovói bajnokság 3.helyét foglalják el.
A játékoskeretben egy változás már történt: Nyári Patrik kölcsönből visszatér a Paksi FC-hez, és helyette Volter Patrik érkezik a BFC Siófokhoz szintén kölcsönbe.
Próbajátékon szerepel klubunknál a magyar papírokkal rendelkező Alex Markovic. A 2002-es születésű szerb válogatott védő többek között játszott a Partizan Belgrádban, Olaszországban a Crotone és az Ascoli együttesében, míg Magyarországon az MTK-nál.
A törökországi edzőtáborból minden nap tudósítani fogunk az edzésekről és a mérkőzésekről, és folyamatos tájékoztatást adunk majd az esetleges további változásokról is!
2023.01.09. 09:52
BFC Siófok Sportszolgáltató Kft.
H-8600 Siófok, Révész Géza utca 11.
Telefon: 06/84/ 311-536
E-mail: info@bfc-siofok.hu